2021 januárjában jelent meg az első hír arról, hogy a világ egyik vezető akkumulátorgyártója, a koreai SK Innovation újabb projektbe kezd Magyarországon.
Az idén novemberben olyan hírek jelentek meg, melyek szerint megindult a termelés, ám ezt az SK On cáfolta.
A hírekben a rendőrségre hivatkozva az jelent meg, hogy meghalt egy 52 éves férfi, miután rádőlt az általa vezetett hidraulikus emelőgép.
A helyszíni ellenőrzés során számos munkavédelmi hiányosságot tártak fel, például a munkáltató nem biztosított foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást, nem készítette el a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatoknak, illetve az egyéni védőeszköz-juttatásoknak a rendjét, a légtechnikai szerelés kockázatértékelésébe pedig nem vont be foglalkozás-egészségügyi szakembert.
2023. január 8-án egy 39 éves szlovák férfi az általa vezetett targoncával elütött egy 38 éves, ugyancsak szlovák férfit, aki meghalt. A 2023. január 13-i balesetről pedig azt írták, meghalt egy dél-koreai munkás kábelezés közben.
Kötelezték a munkáltatót, hogy követelje meg az egyéni védőeszközök használatát, és fizessen be
442 ezer forint munkavédelmi bírságot a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kijelölt számlaszámára.
A negyedik baleset miatt az SK On Hungary Kft.-nél vizsgálódott a munkavédelmi hatóság, mivel 14 dolgozó egészségét, testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztették.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Illetve esetenként ma is megvannak, csak vannak kivételek! Pl.Akkugyár, Nemzeti színház.
Új hozzászólás