Ha nem történt volna meg Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete, akkor csodaévad lenne a mostani – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója egy, a színház Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Vidnyánszky Attila sajnálja, hogy a súlyos balesetek miatt nem lett "csodaévada" a Nemzeti Színháznak

A hvg.hu által kiszúrt beszélgetéstben Vidnyánszky úgy fogalmazott, "a pár héttel ezelőtti baleset beárnyékolja az egész évünket, az egész évi teljesítményünket, és fájdalmas, rossz szájízt okoz az embernek".

Majd furcsa fejtegetésbe kezdett:

"Szomorúvá tesz, és az egész társulat hangulatára rányomja a bélyegét. A vezetésem alatt több mint négyezer előadást játszott a színház, és, hál' Istennek, még csak kisebb problémák sem voltak. Hogy miért kellett ennek most megtörténnie, miért pont egy Rómeó és Júlia-előadáson, miért egy ilyen évzáró időszak kezdetén, valahol adventre készülődve… Szóval az ember ül és gondolkodik, és próbálja megérteni az esemény üzenetét.”

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó november 10-én szenvedett balesetet a Rómeó és Júlia előadása közben. Mindketten súlyosan megsérültek, Szász Júlia felépülése akár fél évig is eltarhat. Vidnyánszky ugyan beadta lemondását, de Csák János kulturális miniszter nem fogadta el az.

Forrás: hvg.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Na mindjárt kiderül,hogy Gyurcsány fűrészelte el a deszkákat,hogy direkt így szaboltálja a " fantasztikus " évadot így. Vinnyogánszki kap esetleg valami kárpótlást a lelki szenvedéseiért?
izéke
" Végül csak megjön lassan Gyurcsány mint felelős. Már, csak a közfelzúdulás hatására nyomozó rendőröket kell tájékoztatni róla.
Ő volt az aki késve tájékoztatta a rendőröket, mert előtte elbontatta a helyszínt.
A rendőrök is Rómeó és Júlia drámáján ábrándoztak, és azért nem láthatták a két karaktert alakító színész drámáját.

1
Válasz

Megosztás ›

E
egy ember
2 órája
Ennek a baromnak a hibája, hogy megsérült a két színész, ő a darab rendezője. Az ő idióta ötlete volt, hogy több méter magasan, keskeny pallókon járkáljanak a szereplők a Rómeó és Júliában. Tudom, hogy a haja szála sem fog görbülni, a seggnyalók széles táborában felelősségrevonás nincs, de remélem, legalább a lelkiismerete furdalja időnként kicsit. Ja, nem. Undorító pali. "
Néhány komment a hvg oldaláról
balos
@izéke: Hát a "csoda" év adott 1 maflást a fideSSes felszopónak,de sutyiban megdicsérte a kitartó "tiszije"!
vacsi
"Csodaévada" lett! Csoda, hogy ilyen szemetül járt el!
rücsü41
Hogy miért következett be a baleset?Szerintem egyszerű válasz, mert baleset veszélyes volt a díszlet ahol a játék folyik, és csak egy kis hiba kellett ahhoz hogy bekövetkezett a baleset.Nagyon tisztességes volt hogy e miatt Vidnyánszky lemondott, de a miniszter kabinet kérdést csinált a lemondásból és nem fogadta azt el, gondolom azért mert a nemzet Vidnyászkyja nem léphet le egy ilyen súlyos baleset miatt.A hatalom mindent megtehet, még azt is hogy a felelősséget vállalót nem vonja felelősségre!A cikk egy kicsit taszító, mert nem a sérülést szenvedett színészeket sajnálja z főigazgató hanem a sikeres évad elmaradását, de az lehet hogy nem az igazgató úr hibája, hanem az cikk írójáé, mert ezt emelte ki a beszélgetésből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.