Visszatér Donáth Anna a párt élére.

Lemondott a Momentum elnöke
Fotó: MTI/Kovács Attila

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke közösségi oldalán jelentette be lemondását.

Másfél éve, egy rendkívül nehéz időszakban vállaltam el a Momentum elnöki pozícióját: a párt legnépszerűbb politikusa és akkori vezetője, Donáth Anna a gyermeke születése miatt nem tudta folytatni a Momentum vezetését.

Mint írja, saját feladatának tekintette, hogy "egyben tartsam a pártot, amíg Donáth Anna újra készen nem áll a vezetésre".

Ma eljutottunk erre a pontra: Donáth Anna készen áll. Ezért a mai napon arra kértem Donáth Annát, hogy egy hivatalos tisztújítási folyamatot követően, a párt Küldöttgyűlésének támogatásával vegye át a Momentum vezetését és álljon fel egy új elnökség. Én pedig továbbra is segítem a Momentumot, ahogyan azt 2016 óta teszem töretlenül.

Donáth Anna a Facebookon reagált a felkérésre.

Meg kell újítanunk az ellenzéket – ezért visszatérek a Momentum elnökének

- fogalmazott bejegyzésében, kiemelte: nem bánta meg, hogy a fia születése miatt háttérbe húzódott, most viszont egy érzi,

szólít a kötelesség: miközben a korábbiaknál is minősíthetetlenebb a Fidesz kormányzása, miközben tovább szárnyal az infláció, miközben a miniszterelnök egyre inkább elszigeteli az országot Európában, az ellenzék egyre rosszabb és rosszabb állapotba kerül.

Bejegyzésében arról is írt, nem egyedül tér vissza, "hanem a párt legnépszerűbb politikusaiból álló elnökségi csapattal":

Orosz Annával, Soproni Tamással, Hajnal Miklóssal, Bedő Dáviddal, Tompos Mártonnal és a jelenlegi alelnök Cseh Katalinnal.

Forrás: Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
@Philip Marlowe: Flepnidet melyik kinai akupunktőr "pontozta ki"?
jáger laszló
Ez csak 1 epizód!!
Tét a 2024 évi választások és az azon való jó szereplés!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ittott
kenőanyag lesz-e. ha az nem is, de a bukta biztos.
verőce21
Gondolom más esélye nincs ezeknek az alakulatoknak, hisz még Ferit se tudják legyőzni...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.