Még el sem kezdődött, már botrányba fulladt az a lakossági tájékoztató, amit Sóskút polgármestere, König Ferenc és az Andrada cég részvételével tartottak volna meg a településen kedden.

"Menekülhet a polgármester rendőrautóval a saját falujában, szedheti gyáván a lábát" – botrányba fulladt a sóskúti lakossági fórum
Fotó: Facebook / Stummer János

A tájékoztatót eredetileg csak a sóskúti lakosoknak hirdették meg, e az esemény előtt a helyszínen megjelentek a környező települések lakói, az MSZP, a Momentum, az LMP országgyűlési képviselői, a Mi Hazánk aktivistái, illetve a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai is – írja a Telex.hu.

Ekkor még úgy tűnt, megtartják a lakossági tájékoztatót.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai közül többen arrébb lökték a biztonsági őrt, amivel megszűnt az akadály az emberek előtt. A Telex beszámolója szerint a mozgalom tagjai azt skandálták, hogy „hazaárulók!” és „mondjon le!”, amin a polgármester láthatóan meg volt döbbenve.

Néhány perccel a kezdés előtt König Ferenc lemondta az eseményt. Gyalog indult haza, majd egy idő után rendőri segítséget kért, végül a kiérkező rendőrautó vitte el a helyszínről. A cég képviselője biztonsági őrök kíséretében távozott.

Így jár az, aki árulja a jövőt, Kőnig Ferenc, Aradszki András!

- kommentálta a lakossági fórumot Stummer János.

Így jár bizony, menekülhet a polgármester rendőrautóval a saját falujában, szedheti gyáván a lábát futólépésben a fideszes képviselő a választói elől szaladva. Milyen érzés volt, uraim?

Stummer János kiemelte:

A mi politikai generációnk nem fogja szó nélkül végignézni, ahogy maguk tönkreteszik azt a hazát, amit mi szebben és szerethetőbben akarunk majd továbbadni a gyerekeinknek.

Forrás: Telex.hu, Facebook

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Így kell bánni ezekkel a nemzethi pribékekkel !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@KisTehen: Nem vagy semmi, értelmesen semmihez sem tudsz írni.
szaboria1
@KisTehen: Ugye azért tudod a választásokkor sok átjelentkezés van.
Csak megkérdezem ha temelléd telepítenének egy ilyen szétszerelő üzemet akkor sem zavarna?
Clavigo
@KisTehen: Szerintem ,,te vagy itt legbutább fitymaszproletár a propin.. Hozzád képest még Shikari is egy atomtudós,agysebész...
nezelodo
Lehet tiltakozni az akku nagyhatalom ábrándjába belehibbant Orbán és kormánya, valamint helyi szekértolói ellen, de biztos vagyok abban, hogy Sóskuton is elsöprő többséggel nyert a fidesz a választásokon. Mondanám, hogyy élvezzék akkor a következményét, de a baj nem áll meg a falu határánál. A gyár pedig megépül, ha ott nem akkor máshol, mert Orbán elkötelezte magát Kínának is, kerül amibe kerül az országnak. Na aztán lehet jajongani a dakota vészjósló kijelentése miatt, mert bizony itt is megvalósul a fajok keveredése, és elveszik az idejövők a magyar emberek munkáját! Vagy nem emlékeznek, amikor Orbán ezzel hergelte a lakosságot?
Nessy
@nezelodo: Pár év, és a kínaiak fognak kisebbségi jogokat követelni kis hazánktól!
dr. prédikátor
@KisTehen: Te olyan hülye vagí hogy rajtad IQ tesztet se lehet csinálni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.