A béremeléssel nemcsak a tanárok alapilletménye emelkedett, hanem különböző pótlékaik és megbízási díjaik összege is – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Rétvári Bence: Nemcsak a tanárok alapbére emelkedett, hanem a pótlékaik összege is
Fotó: MTI/Purger Tamás

Rétvári Bence rámutatott: növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, az igazgatóhelyettesi, a tagintézmény-igazgatói, az intézményegység-vezetői, valamint a többlettanítási órák után járó díjak, továbbá a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabéteszpótlékok is.

Az egyes fenntartók a teljes korábbi bértömeg 32,2 százalékkal növelt összegét kapták meg januártól, így a pótlékokat is összességében ugyanolyan mértékben emelhették, mint az alapilletményt

- áll a közleményben.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pótlékok emelése azért is fontos a kormány számára, mert a többletfeladatot vállalók esetében ennek a többletnek meg kell jelennie jövedelmük emelkedésében.

A béremelés célja, hogy a gyerekek nevelése és oktatása minél magasabb színvonalú legyen, minél életrevalóbban végezzék el az iskolát – tette hozzá Rétvári Bence.

Leszögezte:

a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.

Az illetményemelés után a tankerületi iskolákban a tanárok bére átlagosan 652 530 forintra nőtt, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett – írta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a kormány a költségvetésben létrehozott egy 340 milliárd forintos tanárbéremelési alapot, amelyet teljes egészében a tanárok és az óvónők béremelésére kell fordítaniuk a fenntartóknak.

A pedagógusok bére MA-végzettség (vagyis mesterképzésen szerzett diploma) esetén további 2 százalékkal, hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőtt, azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesültek – ismertette Rétvári Bence.

Megjegyezte, ezzel is az érintettek gyerekekért végzett többlet-erőfeszítéseit ismeri el a kormány.

A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése, ezért döntött a valaha volt legnagyobb mértékű tanárbéremelés megvalósításáról – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
Te rohadék gazember a te fizud mennyivel emelkedett most ebben az évben?
félmillióval??
izéke
Szóljon már valaki tanároknak,hogy valójában megkapták a lóvét,ne a bérpapírnak higgyenek,hanem a kormánynak :)))))
Pusztai
Te rohadék gazember a te fizud mennyivel emelkedett most ebben az évben?
félmillióval??
jáger laszló
Bence szerint a tanárok + vannak máris fizetve!!
1 szavuk nem lehet 2026-ig
No majd + látjuk Bence
csak ennyi
barátilag
J.L.
Eladott Ország
Műkörösztény' Bencuskám, márpedig az:
1. Mindenkinek 32,2 százalék jár, semmivel sem kevesebb
2. A Belügyminisztérium rendelete szerint a pedagógusok bértömege január 1-jével 32,2 százalékkal kellett, hogy nőjön
3. egyik besorolási fokozatba tartozó pedagógus sem kereshet kevesebbet bruttó 528 ezer forintnál feltételekkel leírható rendszer csak egészen speciális kezdőfeltételekkel ellentmondásmentes. az már mostanra kiderült, hogy a kezdeti feltételek nem stimmelnek. Ergó, nem kapják meg. Ergó, valaki hazudik. Mozog a szája, tehát hazudik. De mennyivel jobban hangzik hogy 32,2%-al növelik a béreket, mint az hogy lehetnek olyanok akiknek csak 2-3 %-al és valakinek 70-el. Rétvári életében egyszer igazat mondott, amikor 2013-ban az ATV-ben nyilatkozott, hogy "Mi mindenki életét meg akarjuk lopni." Rétvári nem emlékszik a papneveldéből a matekórákra.– Fiam, az Úr kegyelméből itt tudod magadba szívni a tudást. Most jön az, hogy egy egyetemi docens fizetése kisebb, mint egy kezdő pedagógusé, egy végletesen elb@szott rendszert nem lehet toldozgatással javítgatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.