Magyar idő szerint szombaton reggel fél nyolckor felszállt Dohából és elindult Magyarország irányába.

Megérkezett a konvoj a Sándor-palotába
Fotó: Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter közéletből való távozását követelő, az Országos Közös Akarat elnevezésű csoport által szervezett tüntetés résztvevői vonulnak a Lánchídon a budai Várba, a Sándor-palota elé 2024. február 9-én. Középen Simkó Edit pedagógus, aktivista, mellette jobbra Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselő és a bal szélen Kiss Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja. MTI/Koszticsák Szilárd

Ugyan hivatalosan továbbra sem lehet tudni, hogy Novák Katalin rajta volt-e a Dohából érkező honvédségi gépen, a 444 helyszínen tartózkodó munkatársa egy konvojt látott befutni a Sándor-palotába, így feltételezhető, hogy a köztársasági elnök a gépen utazott.

A 444 beszámolója alapján fél kettő magasságában három fekete autó hajtott az elkordonozott Sándor-palotához, és bár nem látható, ki ült bennük, a környéken viszonylag nagy a rendőri készültség is.

Az MTI pénteki híre szerint elvileg vasárnapig tartana a programja, sőt, magával Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel lenne tárgyalása. A lap korábban megkereste a Sándor-palotát, azzal kapcsolatban, Novák Katalin is a gépen van-e, és ha igen, akkor miért szakította meg a programját. Választ azóta sem kaptak.

Forrás: 444.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

frank
Hú a bolsik még szombaton is ezzel foglalkoznak. Figyelnek,súgnak,búgnak mint a Rákosi rendszerben.
Persze pénzért figyelni nem is rossz. Ki fizeti a súgó bolsit?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
frank
Hú a bolsik még szombaton is ezzel foglalkoznak. Figyelnek,súgnak,búgnak mint a Rákosi rendszerben.
Persze pénzért figyelni nem is rossz. Ki fizeti a súgó bolsit?
Eladott Ország
@frank: ma, 15:16 ☺❗A fidesz bűnözők segédletével választották meg Novák Katalint köztársasági elnöknek. Boldog István és Simonka György is szavaztak, akik ellen még Polt Péter is nyomoz, 8 év fegyházbüntetést kért rájuk költségvetési csalás miatt. De besomfordált Völner "papírzacskó" Pál is, hogy meglegyen a kétharmad.❗ Na, ezek köztársasági elnöke Novák. Szégyen! Aki korpa közé keveredik. Nos, már meg is ették a disznók.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275556608_529091095239453_9004623889647173608_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=Mm5fJTzseUwAX-W2VO2&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAgm-fLDPd-vMP8KcHOUWLP123_0ijqEebFy5LX9gs6Nw&oe=65CD1F98
Fank! Az ne bolsizzon, akik 27 alkalommal seperték le az ügynöktörvény tárgyalását és Putyin qrvája, továbbá EU és NATO ellenes ruszkibérencek!
Eladott Ország
Orbán a bicskei pedofil-ügy első számú felelőse. Nemcsak Nováknak és Vargának, Orbánnak is takarodnia kell. Eljön ennek is az ideje. Egy ehhez hasonló banánhéjon fog elcsúszni a rendszer, és ha az emberek kijózanodnak, akkor felégetnek mindent, amit Orbán épített. Kő kövön nem marad az ocsmány rendszeréből.
nepszava.us/orban-a-bicskei-pedofil-ugy-elso-szamu-felelose/
"Szoros Orbán-családi kapcsolatokkal rendelkezik K. Endre és erdélyi családja. K. Endre édesanyja a székelyföldi Zabolán lakik, több filmben szerepelt a szintén ott élő Mikes Katalin grófnővel. Utóbbi menye Ugron Zsolna írónő, volt műsorvezető, akinek könyvét anno Lévai Anikó méltatta. K. pedig baráti kapcsolatban volt a legendás Buzánszky Jenővel. Szóval csak kiderül; összefújja a szemetet a szél és már megint édes-Erdély. Micsoda mocsadék népség."
Aki Én
@frank: Ezek szerint csak a bolsik értik ennek a történetnek a súlyát, te agyhalott?
jesz
@Eladott Ország: ezek előbb-utóbb el(le) buknak, jöhet a következő...a tönkretett ország életbentartásához legalább ötven becsületes, okos, tanult, tisztamúltú ember szükséges, de jobb ha van háromszáz...

...van?
Pusztai
@Eladott Ország: "A fidesz bűnözők segédletével választották meg Novák Katalint köztársasági elnöknek. Boldog István és Simonka György is szavaztak, akik ellen még Polt Péter is nyomoz, 8 év fegyházbüntetést kért rájuk költségvetési csalás miatt. De besomfordált Völner "papírzacskó" Pál is, hogy meglegyen a kétharmad.❗ Na, ezek köztársasági elnöke Novák. "

Ez jó, ennek tetvedék ellenzéknek ezt is harsogni kéne, visszagyűrni a xart!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.