Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi.

A tárcavezető hangsúlyozta: "Ahogy az lenni szokott minden alkalommal, amikor nagy létszámú magyar állampolgár tartózkodik egy helyen külföldön, például sporteseményeken, akkor a külügyminisztérium nagy létszámú konzuli jelenléttel van jelen ezeken a helyszíneken".

Szijjártó mindenkit mozgósít, nagy erőkkel kivonul a külügyminisztérium

Fotó: Facebook/szijjarto.peter.official

Most is így lesz ez, mind Kölnben, mind pedig Stuttgartban. Mindkét város repülőterein, illetve vasútállomásain, a szurkolói zónákban, a stadionokon kívül és a stadionokon belül is ott lesznek a kollégáink. Minden egyes mérkőzésre mi is kiállítjuk a konzuli tizenegyünket

- fűzte hozzá.

"Tizenegy konzul teljesít majd szolgálatot minden mérkőzésen. Annak érdekében, hogy ha ügyes-bajos dolgaik akadnak a magyar szurkolóknak, akkor azt már helyben meg tudjuk oldani, és így a lehető legkisebb bosszúság társuljon csak a szurkolói élményhez" – emelte ki.

A miniszter ezután arra kérte a Németországba utazó hazai szurkolókat, hogy regisztráljanak konzuli védelemre, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján megtehetnek néhány kattintással.

"Ez azért nagyon hasznos, mert ha valaki bajba kerül, akkor azonnal fel tudjuk venni vele a kapcsolatot, tudjuk, hogy hol, kit kell keresni, vagy éppen kit kell értesíteni. Van egy mobilapplikáció is, Konzinfo Utazom a neve" – közölte.

Arra kérek mindenkit, akinek lehetősége adódik, hogy ezt a mobilapplikációt töltse le. A szurkolói zónákba minden esetben mobilirodákkal fogunk kitelepülni, ami lehetőséget biztosít majd arra, hogy a helyszínen is meg tudjuk oldani adott esetben a dokumentumok pótlását vagy bármilyen ügyes-bajos dolgot

– mondta.

"A legfontosabb a konzuli védelemre történő regisztráció. Mert ha baj van, akkor a segítség gyorsasága számít. És ha tudjuk, hogy kit kell keresni, tudjuk, hogy hol kell keresni, tudjuk, hogy kit kell értesíteni, akkor tudunk igazán hatékonyan segíteni" – tette hozzá.

Minden mérkőzésen tehát tizenegy magyar konzul lesz a helyszínen és segíti a magyar szurkolókat abban, hogy csak a szurkolásra, csak a magyar válogatott támogatására kelljen koncentrálni

– összegzett.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata három speciális ügyeleti telefonszámot és létrehozott, amelyet baj esetén hívhatnak a Németország tartózkodó szurkolók (+36 30 084 1605, +36 30 387 0636, +36 30 120 9151).

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének tájékoztatása szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arról biztosított, hogy a rendezőkkel és a városokkal zavartalan az együttműködés, és mindent megtesznek azért, hogy minél zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen a lebonyolítása az Európa-bajnokságnak.

Magyarországról három meccsre összesen körülbelül 40 ezer szurkoló érkezik. A Magyar Labdarúgó Szövetség minden segítséget megad

– tudatta.

Arról is beszámolt, hogy egyrészt a beléptetőkapuknál biztosítanak magyar tolmácsolásra lehetőséget, akinek szüksége van rá, másrészt biztosítják a helyszíneken, hogy ha a szurkolók kívánják, akkor együtt vonuljanak ki a stadionhoz.

Arra kérte a magyar drukkereket, hogy vegyék figyelembe, hogy "nemcsak a magyar válogatott, hanem ők is az országot képviselik, tehát ennek megfelelően ne üljenek fel semmiféle provokációnak".

A fanzónában étel-ital várja a magyar szurkolókat és zene, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy zavartalan jó szórakozás legyen, és bízom benne, hogy ez hozzásegíti a csapatot a szurkolással együtt az eredményes szerepléshez is

– jelentette ki.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
"Most is így lesz ez, mind Kölnben, mind pedig Stuttgartban. Mindkét város repülőterein, illetve vasútállomásain, a szurkolói zónákban, a stadionokon kívül és a stadionokon belül is ott lesznek a kollégáink. Minden egyes mérkőzésre mi is kiállítjuk a konzuli tizenegyünket"

Hát igen!! Ehhez értetek csak igazán!!!:DDD
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
"Csak egy bolond aggódik olyasmiért, amin nem változtathat."

(Patrick James Rothfuss)
Pusztai
„ Kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van, azzal kell mindent megoldani. ”
– Heltai Jenő
szegfue
@Pusztai: Csak 1, de nekem igy is elég:))) Tudod, ha több lenne, akkor már szédülnék a sebességtől:))
Nyírfa
@szegfue: @Pusztai: Jót nevettem! :)))
Szegény Dzsoni és Árnika
Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar - hungarista nyilas fasiszta nácikat.

"Öld meg mind, Isten majd szétválogatja."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.