Mi éli - örli fel a magyar népet? Genetikai hozadék, avagy társadalmi (v)iszonyok? Lehet-e változtatni a jövőn, illetve tudunk-e vigyázni magunkra? Ki gondoskodik rólunk ma, holnap, életünk alkonyán? Önmenedzselés, illetve állambiztosította jólét? Magyarország hosszú évtizedekig listavezető alkoholfogyasztásban, öngyilkosság elkövetésben, korai elhalálozásban egyaránt. Mit mutatnak ezek az adatok?
A kétezredik évet követően a leadben említett első két kategóriában megelőztek más népek; netán kezdett kijózanodni a magyar, esetleg elapadtak a statisztikára szánt források, avagy maguk a kérdéssel foglalkozó kutatók is kihaltak időközben, nem tudni, nem szól erről szocio-demográfiai felmérés, de a korai elhalázozás aránya - ha nincs is napi jelentés róla - tudjuk, folyamatos növekvő tendenciát mutat. Mi vezet ide? Tudunk-e vigyázni magunkra? Felelőtlenség és gondtalanság? Minek számlájára írható? Van jövőképünk, biztosításunk, nyugdíjunk? Megannyi kérdés…
Köz és önigazgatás
Mint azt már jó régen Virág elvtárs is megjósolta, a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik, és szinte természetes, hogy a bulvárpolitikától átitatott, na meg a dögöljön meg a szomszéd tehene projekten felcseperedett nemzedékek ideje korán „belegebbednek” az állandó stresszbe és a bizonytalanságba. Elég, ha csak mikrógazdaságilag nézzük.
Az egyén, legyen az József, akár Gizella, nap mint nap meghozott döntéseinek összessége, és akármilyen nyersen és adatszerűen is hangzik a fenti kijelentés, ma az vagy, amit a tegnap mondtál, tettél. Az is kérdés, hogy a gyorsan változó világ ritmusát az egyén tudja-e követni, és hónapról-hónapra, rosszabb esetben évről-évre felülbírálva döntéseit, a tőzsdére vitt informatizált, globalizált, pénzügyi világhoz tudja igazítani életét. Miután az állam gondoskodása az egyén életében minimalizálódni látszik, illetve annak intézményei erodálódnak, a cél az lenne, hogy mindenki vegye kezébe sorsa irányítását. Ez a tendencia lehet-e össznépi, gyakorisodó jelenség? És mikor nő be az emberek feje lágya? Mikortól öngondoskodó az egyén? Utolsó percben, szükségben, avagy tudatos spórolással, tervezetten készül az idősebb korra?
A Generali Biztosító Reform Műhelye, a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet, valamint a Széchenyi István Szakkollégium legutóbb készített felmérése szerint, a felnőtt magyar népesség mindössze egyharmada készül anyagilag a nyugdíjas korára. Az aktív népesség fele még csak nem is ismeri a rá vonatkozó nyugdíjszabályokat, így például gőzük sincs, hogy mennyi járulékot fizetnek, hány éves korukban mehetnek nyugdíjba, (na ez utóbbi megint képlékeny) és miképpen számítják ki a nyugdíjukat. A felmérés másik tanulsága, hogy a fekete gazdaságban foglalkoztatottak a legtájékozatlanabbak, ám (a szerk. megjegyz.) nem elhanyagolható tényező, hogy jelenleg Magyarországon boldog-boldogtalan minimálbéren papírozva, és így, Ők, vagyis az óriási többség, a bejelentett alacsony jövedelem miatt nem juthat majd megfelelő nyugdíjhoz, öregkori támogatáshoz.
Az aszpirin és az életbiztosítás
Számos felmérés készült a magyarok (más országokhoz képest) magas gyógyszerfogyasztásáról és egészségügyi kiadásairól, ugyanakkor nagyon alacsony a magánbiztosítások száma. Egyes becslés szerint az emberek - átlagosan évi harmincezer forintot költenek gyógyszerre, egészségügyi kiadásaikra. A Reform Mühely kutatása szerint, a megkérdezettek 70%-a mondta azt, hogy az elmúlt évben volt háziorvosánál, minimum havi ötezer forintot költött pirulára. Azaz, hatvanezer forintot!
Bár az élet-balesetbiztosítások, akár más magánbiztosítások aránya közvetlenül nem függ össze az emberek egészségi állapotával - közvetett összefüggés persze van, mivel az idősebbek nagyobb befizetési hajlamot mutatnak, sejtem, elsősorban előrehaladott koruk miatt és jövőfélelműktől vezérelve. Az egészségügyi állapotnál azonban sokkal fontosabb az öngondoskodási hajlandóság és a biztosítókhoz fűződő kapcsolat. Az életbiztosítással rendelkezők és a magánnyugdíj-pénztári tagok - függetlenül az életkoruktól és a jövedelmi helyzetüktől, társadalom egészéhez mérten, nagyon kevesen vannak, és a szomszédnak, illetve nagynénémnek is van biztosítása alapon viszonyulnak e kötvényekhez.
Ha csak visszatekintünk a biztosítópiaci értékesítők múltjára, nem is csodálkozhatunk a nép bizalmatlanságán. A nyugati kultúrákkal ellentétben, nem pénzügyi tanácsadók továbbképzésével foglalkozott az ágazat, hanem elbocsátott BKV ellenőrökből, leszázalékolt kereskedelmi dolgozókból, foglalkozás nélküli humán tagozatosokból neveltek ki biztosításközvetítőket és értékesítőket...
Jelenleg jogszabályozással is „fényezik” a szféra/szakma arculatát, nem véletlen, hogy a piaci szereplők, felkészült gárdával, rendkívül egyén orientáltan dolgoznak, és a pár vezető társaság le is fedi a szektor közel 80%-át. Az egyén öngondoskodó politikája erősödött? Netán specializálódtak a társaságok, más befektetések hozamának erős ingadozása a magyarázat? Vagy a válság hatása?
Nyitott itt (is) a kérdés…
folyt. köv.
(A szerző a Médiaröntgen felelős szerkesztője)
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A többség számára az is öngondoskodás, hogy fizeti az állami nyugdíjjárulékot, amelyet biztosítás alapúnak gondol. Vagyis fizetünk, amit majd visszakapunk. S ez a normális gondolkozás. Arról nem mi tehetünk, hogy a rendszert rosszul működtették. Persze most mondják, hogy ezen kívül is gondoskodjunk magunkról. De eddig is sok pénzt raktunk a rendszerbe. Ha már azt mondják, nem fenntartható, akkor szüntessék meg. Az nem erkölcsös, hogy továbbra is beszedik, miközben nyilvánvaló, hogy semmit sem fogunk belőle visszakapni.
Én gondoskodnék magamról, ha csak az én akaratomtól függne. Oda fizetnék biztosítást, megtakarítást, ahova én akarom. De jelenleg jövedelmem nagy részét egyszerűen elveszik. És még nagyobb részét akarják. Ezek fényében a fent leírtak nem sokat jelentenek. Csak egy befektetési marketing eszköz.
Én csak azt mondom, hogy tisztességesen ki kellene mondani, hogy a mai fiatalok és középkorúak gondoskodjanak előre idős napjaikról, mert a jelenlegi állami nyugdíjrendszer nem fog. Sajnos ezt nem mondják ki, mert akkor elveszítik az alapot ahhoz, hogy a következő években beszedjék tőlünk a járulékot, ami valójában egy adó.
Másrészt biztosítást, megtakarítást csak részben fizetek oda, ahova akarok. Az egészség- és nyugdíjbiztosítás állami része kötött. Persze, ezen felül már szabad. Én azt szeretném, ha az egész vertikum szabad lenne. Persze ez naivitás.
Amikor társaságban azt mondom, hogy az lenne a természetes, ha mindenki gondoskodna magáról, akkor egyedül maradok a véleményemmel. Mert mi lenne azokkal, akik nem gondoskodnak magukról? De miért nekem kell gondoskodnom róluk is? Persze ez érvényes az élet egyéb területeire is. Mert ugye az a humánum, hogy gondoskodjunk az elesettekről, a nemdolgozókról, stb. Vagyis vannak, akik magukon kívül másokról is gondoskodnak, s vannak, akik ezt kihasználják.
Vagyis ez a nem öngondoskodásra való hajlam nem általános. Sokan vagyunk, akik magukról és másokról is gondoskodnak. Sokszor akaratukon kívül is.
Érdekes írás, olyan problémát feszeget, amit valóban meg kellene oldanunk. S talán egy ilyen cikk is hozzájárul ehhez.
Ha a felmérések esetleg nem is ezt igazolják, szeretném azt hinni, hogy megvan bennünk az öngondoskodási hajlam. A probléma az, ha bennem meg is van, nem érek vele sokat, ha másokban nincs meg és esetleg nekem is róluk kell gondoskodnom. Ezen gondolom hasonló felvilágosítások is segíthetnek. Bár célrazetőbb lenne, ha a politika is jó irányba segítené ezt a mozgást.
Amúgy azt hiszem az elmúlt rendszer is sokat hozzátett ahhoz, hogy az emberek nem tudnak/akarnak(?) gondoskodni magukról. De az biztos, hogy alapjaiban kell megváltoznunk. Minden téren.
Várom a folytatást!
az asszonyság külön teccik! thx!!!
Új hozzászólás