Egységben az erő? - Cigányellenesség, és ami mögötte van

Nem lehet nem észrevenni, hogy a cigánysággal összefüggő attitűdök és érzületek egyre markánsabb csapásokkal körvonalazódnak a magyar közvéleményben. És ha a többség még nem is tudja pontosan, hogy merre nézelődjön a térképen, ha Olaszliszkát, Jászladányt, Monokot vagy Tatárszentgyörgyöt szeretné megtalálni, e nevek hallatán bizonyára a nagy részük könnyűszerrel tudni fogja, hogy ezek a települések miről „híresek". A lényegében fogalommá vált helységnevek mellett mára – a politikai korrektség határain túllépve – olyan kifejezések is polgárjogot nyertek, mint az igencsak képlékeny ’cigánybűnözés’. Az Európai Parlamenti választások óta pedig az is világos, hogy a szóban forgó jelenség számottevő politikai tőkét jelent ma Magyarországon.

- „…én azt gondolom, hogy ha azt halljuk, hogy késelés, uzsorázás, fatolvajlás, színesfémlopás, két család tömegverekedése, akkor – ne legyünk képmutatóak – mindannyian tudjuk, hogy ezek az elkövetők cigányok lehettek. Ez nem előítélet, ez tapasztalat, ez az igazság.” - Nem csoda hát, hogy a magát lassanként a politika élvonalába beküzdő Jobbik irányából érkező ilyen és ehhez hasonló vélemények egyre inkább megértésre találnak és a „normális” közéleti vitakultúra részévé növik ki magukat.

A Publicus Intézet 2008 októberében és 2009 áprilisában egyaránt arra tett kísérletet, hogy felmérje, az ilyen és hasonló véleményeknek ténylegesen mennyire van helyük ma a magyar társadalomban, vagy tágabban, milyen a cigányságról alkotott általános kép és milyen attitűdök fogalmazódnak meg velük kapcsolatban.

A felmérés eredményei pedig egyszersmind figyelmet érdemelnek és lehangolóak: a lakosság többsége erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz, az erőszakos asszimiláció pártján áll és igenis létező szociális jelenségként értelmezi a cigánybűnözést.

A fenti adatokból egyrészt jól látszódik, hogy igencsak nagy a megosztottság a cigányok által elkövetett bűncselekmények megítélésében. Noha a kriminalisztikai statisztikák hivatalosan nem rögzítik az elkövetők etnikai hovatartozását, többségben vannak azok, akik szerint léteznek olyan bűncselekmények, amiket többségében cigányok követnek el. Vagyis az ilyen eseteket elsősorban nem az olyan társadalmi-kulturális tényezőkkel magyarázzák, mint szegénység, életkörülmények vagy az ebből fakadó egyéb kulturális mintázatok, hanem etnikai jellegűnek vélik őket.

Az eredményekből másrészt az is kitűnik, hogy a megkérdezettek többsége általában véve nem hisz a pozitív diszkriminációban, háromnegyedük visszautasítja az ez irányú intézményes törekvéseket, így a kvótás rendszer bevetését a felsőoktatásban sem tartják helyesnek.

Ehhez szorosan kapcsolódik az a megállapítás is, mely szerint a társadalom túlnyomó  többsége személy szerint nem érzi úgy, hogy bármit is tudna tenni a helyzet javításáért. Mindez annak fényében válik igazán szembetűnővé, ha figyelembe vesszük, hogy a többség a cigánysággal szemben táplált negatív előítéleteket igenis jelentősnek véli a helyzet kialakulásában és fenntartásában.

Az egyéni felelősség kérdésének lényegében mindennemű hárítását, elutasítását igazolja az is, hogy a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy ki tudna javítani a cigányok és nem cigányok viszonyán, első helyen magukat a cigányokat jelölik meg, majd mindjárt ezután a kormányt. Ennél sokkal kisebb szerepet tulajdonítanak a többségi, azaz a nem cigány társadalomnak, a parlamentnek, civil szervezeteknek, de még a cigány önkormányzatoknak, érdekképviseleteknek is.

Utóbbi azért külön figyelemreméltó, mert míg a nem cigányok az egyén szintjén nem érzik felelősségüknek vagy kompetenciájuknak a rossz viszony javítását, az egyes cigány emberektől ezt elvárják.

Kutatásunkban végül  arra is kísérletet tettünk a toleranciaszint körvonalazása érdekében, hogy a cigányságot a többi, a többségi társadalomtól valamilyen formában eltérő társadalmi csoport mezőjében helyezzük el. Ehhez arra voltunk kíváncsiak, hogy ki mennyire ’engedi közel’ magához az egyes társadalmi csoportok tagjait.



A kapott eredmények azt mutatják, hogy viszonylag nagy a cigányokkal szembeni elutasítás, vagyis a társadalom többsége (58%) nem fogadna el szívesen cigány származású embert a szomszédjának. Ugyanakkor világossá válik az is, hogy a szélsőjobboldali eszméket képviselőkkel szembeni távolságtartás és ellenérzés is viszonylag nagy (47%).

Mindezek figyelembe vételével, vagyis a ’mindkét oldallal’ szemben érezhető ellenérzés tekintetében (is) felmerül tehát a kérdés, hogy a helyzet kialakulásában végső soron kinek van felelőssége. Mivel cigányság helyzete változatlanul bonyolult és minden létező szállal szervesen kapcsolódik a társadalom átfogó működéséhez, a helyzet kialakulásához is sok tényező hozzájárult.

Nem megkerülhető  szerepe van ebben magának a kormányzatnak, amely mind egy egységes program hiányában, mind cselekvésképtelenségével, mind pedig hárító jellegű kommunikációjával az elmúlt szűk 8 évben nagyban hozzájárult a viszonyok elmerevítéséhez és a hallgatólagos status quo kialakításához és fenntartásához. Komoly szerepe van a helyzet kialakulásában továbbá az ellenzéknek is: A félrevezető, közvetlen politikai nyereségre utazó kommunikációjával nem határolódik el egyértelműen azoktól a többnyire szélsőjobboldali köröktől és szerveződésektől, amelyek a cigányság kárára kívánnak saját hasznot húzni, és ezzel egyszersmind hozzájárulnak a szociális feszültségek kiéleződéséhez. Sőt, nem kevés esetben együttműködik velük.

Nem utolsó sorban pedig óriási a szerepe a hazai médiának és annak ’felelős’ szereplőinek: egyrészt nem jelenik meg az a szilárd értékrend, amely egyértelműen visszautasítaná a cigányellenes megnyilvánulásokat és eszméket, és ezzel mintegy önmagától engedi át a teret az ilyen és ehhez hasonló gondolatrendszerek térhódításának és megülepedésének a társadalomban. Másrészt pedig önmagában véve sem tűnik úgy, mintha bármi érdemit tudna kezdeni a helyzettel. A többnyire komolytalan, bagatell, a valós okokon átsikló reprezentáció nem hogy nem enged teret a tényleges problémák felszínre törésének és megvitatásának, hanem ezzel egyszersmind érzékenyen bele is rúg a cigányságot a többségi társadalomhoz kötő amúgy is sérült kötelékeibe.

(A szerző a Publicus Intézet elemzője)