Elképzelhető, hogy Észak-Korea bezárja a különleges ipari központot Keszongban. Az északi területen lévő komplexumban 123 dél-koreai cég tevékenykedik, az ott dolgozókat kiutasították.

Blokád alá vonta a két Korea határán lévő, közösen létrehozott keszongi különleges gazdasági övezetet Észak-Korea - közölte szerdán hajnalban Szöulban a dél-koreai újraegyesítési minisztérium. Erre nem sokkal az után került sor, hogy Phenjan bejelentette, hogy újjáépíti és újraindítja atomlétesítményeit.

A minisztérium képviselője beszámolt arról, hogy dél-koreaiak nem léphettek be a keszongi ipari komplexumba, ugyanakkor az ott tartózkodó dél-koreaiak nem hagyhatták el. Szerdára virradó éjjel több mint 860 dél-koreai volt az övezetben, és csaknem 180 várakozott a határon a belépésre. Nem sokkal később Phenjan azt közölte, hogy a komplexumban tartózkodó dél-koreaiak elhagyhatják az övezetet, de a belépés nem engedélyezett. Előzőleg a szöuli hatóságok leszögezték: a dél-koreai alkalmazottak biztonságának garantálását kulcsfontosságúnak tekintik.

Az újraegyesítési minisztérium egyelőre semmilyen információt nem kapott arra vonatkozóan, hogy ideiglenes intézkedésről van-e szó. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy Phenjan bezárja a különleges ipari komplexumot.

A keszongi gazdasági övezet - amelyet a két Korea a 2000-es évek elején közösen hozott létre - észak-koreai területen fekszik. Az ipari komplexumban 123 dél-koreai cég tevékenykedik, és csaknem 50 ezer észak-koreai alkalmazottat foglalkoztatnak. Értesülések szerint a különleges gazdasági övezet működésével Észak-Korea évente mintegy kétmilliárd dolláros bevételre tesz szert, ami kulcsfontosságú a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő ország számára.

2010 májusában a mostanihoz hasonló feszültség jellemezte a két Korea kapcsolatait. Észak-Koreában akkor még a 2011 decemberében meghalt Kim Dzsong Il, a mostani vezető, Kim Dzsong Un apja volt hatalmon. Phenjan akkoriban szintén hasonló lépéseket tett, így a többi között kiutasította a keszongi ipari komplexumban dolgozó dél-koreai személyzetet.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
@Zsoel: gen, az. én még gyújtózsinórnak is nevezném, ami körül egy agyament éppen harci táncot bakugrál.
Zsoel
@silber13: Én úgy gondolom, nem lesz ott semmi komoly. Szerintem ha tényleg kenyértörésre kerül a sor, Kína hamarabb fog bevonulni Észak-Koreába, mintsem hagyná, hogy amerikai erők érkezzenek a közvetlen szomszédságába.
silber13
@Zsoel: Lehet, fene tudja...Nem bízom ott senkiben...
jotta
@Zsoel: Harmincmillió agymosottat ne becsülj alá.
Zsoel
@jotta: Én nem becsülöm alá őket, de abban biztos vagyok, hogy noha Kínának is szemmel láthatóan kezd elege lenni Kim ugrálásából (mivel nem érdeke, hogy rossz viszonyba kerüljön az USÁ-val), azt semmiképp sem akarja, hogy kapitalista állam alakuljon ki a határai mentén, tehát adott időben lépni fog.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy Kim Dzsong Un pontosan ezt akarja elérni a rendszeres provokációval. Svájcban tanult, nyelveket beszélő, világlátott ember. Tudja, hogy a rendszerének nincs jövője, de szeretné elkerülni úgy a katonai megpuccsoltatást (mert akkor feleségestül kivégzik), mint azt, hogy Dél-Korea & USA bevonuljon, mert akkor meg Hágába kerül. Talán ha Kína bevonulna, és saját mintára létrehozna ott valami félkommunista-félkapitalista államot, a nép életkörülményei is javulnának, és ő is megúszhatná, talán még hatalmon is maradhatna.
Persze ez csak feltételezés.
moszkvatér
kezdődik . ott folytatja ahol az apja abbahagyta . Keszong
silber13
@Zsoel: Azt is el tudom képzelni, hogy, ha Kínát felcukkolja ez a ferdeszemű aszfaltbetyár, hát elteszik láb alól. Akkor pedig széthullik minden. De ezt csak én gondolom.
Zsoel
@silber13: Szerintem ha meg akarnák gyilkolni, a mai technikai színvonal mellett már rég meg tudták volna tenni. Persze, még bármi előfordulhat. Garancia semmire sincs. De ha őt megölik, akkor nyitottá válik az utódlás kérdése, és esetleg a katonaság venné át a hatalmat, akkor pedig ki tudja, mi lesz. Veszélyes dolog lenne politikailag instabillá tenni a térséget.
silber13
@Zsoel: Na erre szoktam azt mondani :maradok inkább a zenénél.
www.youtube.com/watch?v=HDT_uqM1iqI
Szóval, itt...Itt nem lőnek...
jotta
@Zsoel: Valakiknek megéri fenntartani ezt az abszurd államot.
Zsoel
@jotta: Nyilvánvaló, hogy elsősorban Kínának. Nem véletlenül mertek pattogni a vezetők. De most a fiatalabbik Kim Dzsong most már a nagy szomszédnak is terhes. Ezért valószínű, hogy valami történni fog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.