A Törökország felől az Európai Unió területére illegálisan belépő emberek száma decemberben nagyjából megfeleződött a szeptember-októberi időszakhoz képest, és a hét eleje óta napi szinten 2000 alá csökkent – írta csütörtöki számában a Bild című német lap az Európai Bizottság adataira hivatkozva.

A brüsszeli bizottság kimutatása szerint december első két hetében 52 234-en keltek át illegálisan a görög-török uniós külső – tengeri – határon, vagyis átlagosan 3731 ember. Ez nagyjából a fele a szeptember-októberi időszak 6970-es napi átlagának, és a hét eleje óta tovább mérséklődött, 2000 alá csökkent a naponta érkező száma.

A török parti őrség adatai alapján december 1-jétől 15-ig 4632 embert akadályoztak meg abban, hogy átkeljen valamelyik görög szigetre, az év eleje óta pedig 85 842-őt.

Az Európai Bizottság szerint a számok a menekültválság kezelésében Törökországgal kezdett együttműködés első eredményeit jelentik. A testület elnöke, Jean-Claude Juncker csütörtökön ismerteti az adatokat Brüsszelben, az uniós csúcs előtt az osztrák európai uniós képviseleten tartandó úgynevezett mini csúcson – írta a Bild.

A találkozón Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel egyeztet Ausztria, Belgium, Finnország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Svédország állam-, illetve kormányfője és az Európai Bizottság elnöke. A téma az EU és Törökország novemberben elfogadott akciótervén túlmutató együttműködés az EU-ba irányuló menekülthullám csökkentése céljából.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
A lenyeg: hogy csokkent,... Azert ne tessek lefekudni Torokorszagnak, es utat nyitni az EU-ba, mert ott azert meg mindig Erdogan a diktator, akarom mondani: a miniszterelnok...
Mangu
Az egész okfejtés egy baromság. Valamivel etetni kell a tömeget. Majd tavasszal kiderül, hogy mi is van a háttérben, bár akkor már ki fog emlékezni a mostani hülyítésre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.