Egyre keményebb hangvételűek a nemzetközi reakciók.

Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Koreában vasárnapra virradóra végrehajtott kíséeleti atomrobbantást.

Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára közleményében kiemelte: Phenjan a lépéssel ismét "kirívóan megsértette" az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat.

A NATO-t aggodalommal tölti el Észak-Korea "destabilizáló viselkedése", amely fenyegetést jelent a regionális és a nemzetközi biztonságra – fogalmazott a főtitkár.

A főtitkár felszólította az észak-koreai rezsimet, hogy

azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul

szüntessék be a kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket, illetve kezdjenek párbeszédet a nemzetközi közösséggel.

A történtekre Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is reagált, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Phenjan a mostani lépéssel ismételten megsértette nemzetközi kötelezettségeit, ami súlyos veszélyt jelent a térség és a világ biztonságára.

Az Európai Unió üzenete világos: Észak-Koreának fel kell hagynia a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek, valamint ballisztikus rakéták fejlesztését szolgáló programjaival, és be kell szüntetnie minden ehhez kapcsolódó tevékenységet

- közölte Mogherini.

Észak-Korea arról számolt be, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra. A sajtónak nyilatkozó szakértők szerint azonban távolról egyelőre nehéz megállapítani, hogy valóban hidrogénbombát teszteltek-e.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...mintha ők nem csináltak volna ilyent...
Csizmás Kond
@Szeparepa2: ...az értelmet itt inkább a témával kapcsolatban illene kifejteni, nem a másét piszkálni...de ahhoz is értelem szükségeltetik...
...amúgy az dobjon elsőre követ aki nem vétkes hasonló bűnökben...
...ejrópa és ámerika na meg a többi nagy atomhatalmak, a békés felhasználás hirdetői azok akik épp a békés felhasználást szerelik le és a hadi atomarzenált fejlesztik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.