Az Európai Bizottság elnöke egy interjúban beszélt erről.

Helytelen lenne pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújtani Magyarországot és Lengyelországot, amíg lehet velük párbeszédet folytatni – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy hétfői interjúban.

A brüsszeli testület vezetője a Bild című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy "a jogi előírások tiszteletének" az egész Európai Unióban érvényesülő, "európai erénynek kell lennie".

Brüsszel erről "sportszerű" megbeszéléseket folytat Lengyelországgal és Magyarországgal, de egyelőre nem sikerült előrehaladni.

Juncker meglepő kijelentést tett: helytelen volna Magyarországot büntetni

Fotó és nyitókép: MTI/EPA/Valda Kalnina

Arra a kérdésre, hogy miért annyira visszafogott azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy csökkenteni kell a jogsértést elkövető tagállamok EU-támogatását, Jean-Claude Juncker azt mondta, hogy helytelen lenne pénzügyi szankciókkal sújtani Lengyelországot és Magyarországot, "amíg a párbeszéd szakaszát nem zártuk le".

Szívügyem, hogy ne mélyítsük tovább az árkokat Kelet-, Nyugat- és Közép-Európa között.

Arra a kérdésre, sikerülhet-e valaha is az uniós külső határokon megoldani a menekültproblémát, kiemelte, hogy az EU-Törökország menekültügyi megállapodás révén 97 százalékkal csökkent az EU-ba érkező menekültek száma, és az EU 1,6 milliárd értékben támogatta a Törökországban élő menekültek megsegítésére indított programokat.

A Földközi-tenger középső medencéjén Észak-Afrikából az EU felé irányuló migrációs útvonalat is "sikerült jobban ellenőrzés alá vonni", ezt mutatja, hogy az idén nyáron 81 százalékkal kevesebben érkezetek, mint egy évvel korábban. Továbbá az új uniós határ- és partvédelmi szervezet több mint 1700 munkatársa támogatja a nemzeti hatóságok 100 ezer határőrét Görögországban, Olaszországban, Bulgáriában s Spanyolországban.

"Beszél valaki ezekről a sikerekről? Nem" – jegyezte meg a brüsszeli bizottság vezetője.

Kiemelte: az EU mindig is menedéket ad azoknak, akik háború vagy erőszak elől menekülnek hazájukból, és visszajuttatja hazájukba azokat, akiknek "nincs joga ahhoz, hogy nálunk maradjanak".

Jean-Claude Juncker Emmanuel Macron európai uniós reformjavaslatairól is beszélt. Elmondta, hogy mielőtt a francia államfő ismertette elképzeléseit, egy órán keresztül egyeztették telefonon a terveket. Kiemelte, hogy ellenzi a különálló euróövezeti költségvetés és parlament gondolatát, de mindent egybevetve a javaslatok azt jelentik, hogy "Macron révén kevésbé érzem magam egyedül Európában" – jegyezte meg az EB elnöke.

A Nagy-Britanniából érkező bírálatokkal kapcsolatban aláhúzta: tévesen állítják, hogy "euro-föderalista", hiszen mindig hangsúlyozza, hogy "a nemzetek nem a történelem ideiglenes találmányai", és "az Európai Uniót nem lehet a nemzetekkel szembehelyezkedve továbbfejleszteni".

A német választásokkal kapcsolatban kiemelte, azt szeretné, hogy Angela Merkel még "nagyon sokáig" német kancellár legyen. Arra a felvetésre, hogy a kancellár meggyengülve került ki a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásból, elmondta, hogy Angela Merkelnek 12 évi kormányzás után, nehéz körülmények között sikerült, hogy pártjáé legyen "messze a legnagyobb Bundestag-frakció".

Ez "tiszteletet és megkönnyebbülést" vált ki, de "elvárásokat is" Angela Merkel felé – mondta Jean-Claude Juncker.

(MTI)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Junker naivitása már az egekig ér. Orbánnal nem lehet szót érteni, mert a jó szándékot is ellopja. Aztán csak azt ordítja, hogy neki minden jár. Remélem, ami neki jár azt hamarosan meg fogja kapni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
@Pegero: ! Ugyan miért ?! Azt orbánnak kellene ! Amit a beteg agyába belevesz , azt nem lehet kiverni belőle ! Egy ilyennel egyezségre jutni lehetetlen !
Peller Anikó
@bence: bence, bence, teljesen félreérted a világot. A kerítés abszolút védelmet nyújt a napi 15 000 betóduló agresszor ellen és ami ellen nem nyújt védelmet az a pár tíz esetleg száz csavargó vadember aki az embercsempészek aktív közreműködésével szökik be az országba.

Nem tudom képes vagy e megkülönböztetni a százat a tizenötezertől, vélhetően nem.

A kerítés az Európai Únió határát is védi, ami a mi hazánk és nem az araboké, próbáld ezt megérteni.

A kerítés arra kell, hogy ne kelljen lelőni aki letapossa a határt. Így elég szétszedetni a kutyákkal.
feco fero
@bence: Igen! Itt senki nem maradna! Éppen ezért amit és akiket védünk az nem más mint a fejlett nyugat Európa!
quadrocopter
@durbincs: Szellemi koszfészek! Debilitás gyöngyszeme! Még mindig nem menni magyar nyelv?
Primkó vegetáció vagy, csicska!
1magyar
Sokat szarakodnak az országgal le kell adni Ausztria felől az országból 5 m-es sávot senki földjének és majd az osztrákok eldöntik, hova és kit engednek át!
De az is megérne egy misét ha egy hónapig nyitnánk határt, ki járna rosszabbul?
quadrocopter
@durbincs: Nem elég, csicska? Szellemi koszfészek! Debilitás gyöngyszeme! Még mindig nem menni magyar nyelv?
Primkó vegetáció vagy, csicska!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.