Most épp fél évszázada, 1968. március 8-án tiltakozó nagygyűlés zajlik a varsói Tudományegyetemen. Már pattanásig feszült a hangulat. Januárban „szovjetellenes” hangsúlyai miatt betiltják az évtizedek óta nem játszott nemzeti klasszikust, Mickiewicz Ősökjét. Az utolsó előadás után rebellis menet vonul a költő szobrához, sokakat letartóztatnak, két történészhallgató – Adam Michnik és Henryk Szlajfer – ráadásul virágot helyez Mickiewicz lábához, és tájékoztatja a nyugati tudósítókat a történtekről. Februárban a Lengyel Írószövetség varsói szekciója rendkívüli közgyűlésen ítéli el a hatóság fellépését, március 4-én a két hallgatót – a hatályos törvények nyílt semmibevételével – kizárják az egyetemről. A szolidaritási nagygyűlés, amely zárt kapuk mögött, az egyetemi város udvarán folyik, ez ellen kíván szót emelni. A két rebellis diákról közben kiderül, hogy zsidók, tehát nyilván ők a megmozdulás értelmi szerzői, a varsói munkásság nem is tűrheti tovább a provokációt, képviselői...

Forrás: es.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A kettő nem zárja ki egymást

„Egy újabb lengyel március? Interjú Adam Michnikkel”

A tegnapi ÉS-ben jelent meg ez az interjú. Magáról a remek cikkről csak annyit, hogy nekem „Ah ! non ! c’est un peu court, jeune homme ! On pouvait dire… Oh ! Dieu !” ugrott be Edmond Rostand Cyrano de Bergerac –jából olvasván. Persze nem a magyar fordításban használt szebben, hanem rólunk is kitétellel. Pontosabban Orbán országlásáról. Például az mondat, hogy „ amit tesz, a nemzeti hagyomány olyan levitézlett, anakronisztikus erőit élesztgeti, amelyek így vagy úgy összefonódtak az antiszemitizmussal, mégsem ez a körülmény a legfőbb probléma velük, hanem hogy már valóban életképtelenek, eljárt felettük az idő”.telitalálat.
Na jó később ő is tett valami arra utaló megjegyzést, hogy van hasonlóság.
Azonban nekem az a gondolat maradt meg, hogy „Orbán kártékony, haszonleső embereket emel kormányzati pozícióba, Kaczyński idiótákat, akiket jól kézben tart, akikhez a végsőkig ragaszkodik, és akik legalább olyan kártékonyak, mint Orbán káderei, csak nem a pénzéhségük, hanem a korlátoltságuk miatt”!
Nos a dolog úgy áll, hogy – szerintem, de ha jobban ránézel Wazze te is tudod, hogy igazam van =)) -, persze nem tudom, hogy mi igaz a lengyelekre, de ránk vonatkozóan a kártékony, haszonleső, pénzéhes jelzők találó volta mellett le kell szögeznünk, hogy az idióta és a korlátolt is megáll. Sőt azt hiszem inkább túl finom a tényekhez képest! S akkor még nem is gondoltunk az alvezéreire!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.