Tavasszal Magyarországon még a brit, alfa variáns volt felelőssé tehető a harmadik hullámért, mostanra azonban már az indiaiként induló, sokkal fertőzőbb delta variáns vált az uralkodó kórokozóvá – írja a napi.hu.

Koronavírus: Eltérő a hatékonysága a különböző vakcináknak a delta-variánssal szemben
Fotó: Pixabay

A most uralkodó variáns jelentősen eltér a vuhani változattól, ezért fontos lenne, hogy az eredeti klinikai vizsgálatok kiegészüljenek megbízhatónak tekintett tanulmányokkal arról, hogy a kifejlesztett vakcinák mennyire hatásosak a delta-variáns ellen.

Ezeket szedte össze a tőle telhető legnagyobb alapossággal a The Economist című napilap.

A lap azt írja, hogy egy szentpétervári tanulmány szerint a kórházba kerülés ellen

68-88 százalékban védhet az itthon is nagy mennyiségben felhasznált Szputnyik V védőoltás a két dózis beadását követően,

és ez majdnem megegyezik

az egydózisú Janssen 79-84 százalékos eredményességével.

Más oltások ennél is jobban szerepeltek,

az AstraZeneca két tanulmány központi becslése szerint 90, illetve 92 százalékban, a Moderna 98 százalékban bizonyult hatásosnak ebben a tekintetben.

A tünetes megbetegedések elleni hatásosságról már több adatot sikerült összeszednie a lapnak.

E szerint ebben a tekintetben a Pfizer-Biontech és a Moderna vakcinái szerepeltek a legjobban a delta variáns ellen 90 százalék feletti hatékonysággal.

Az AstraZeneca 68-96 százalékot rét el egy kanadai, s 61-72 százalékot egy angliai tanulmány szerint. Ezen felül találtak egy a vizsgált esetszám miatt nem túl megbízható kínai tanulmányt.

Ezt Kanton tartományban készítették, ahol a Sinopharm és a Sinovac vakcinákat adták be a lakosságnak, ezek szerint a két oltóanyag 16-82 százalékban volt hatékony a delta okozta megbetegedéssel szemben, a vizsgálat átlagaként 59 százalék adódott. Az egy dózisú Janssen ebből a szempontból 77-80 százalékosan teljesített.

Azonban az összefoglalónak nagy hiányossága, hogy az oltások beadása óta eltelt idő hatását nem vizsgálták, pedig szintén fontos adat lenne annak fényében, hogy az oltási kampányok lassan már 10-11 hónapja is tartanak a világ fejlettebb országaiban.

Forrás: napi.hu
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.