Moszkva magyarázatot követel a német hatóságoktól német tisztek beszélgetése kapcsán, akik a Krím- félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd esetleges felrobbantásáról tárgyaltak. A magyarázat megtagadása egyenlő a beismeréssel – jelentette ki pénteken Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Ezt megelőzően az RT  állami orosz televízió főszerkesztője, Margarita Szimonján kijelentette: azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár közölte, hogy a NATO nem vesz részt, és nem is fog részt venni az ukrajnai konfliktusban, magas rangú német tisztek azt vitatták meg, hogyan lehetne Taurus rakétákkal felrobbantani a krími hidat anélkül, hogy ennek következményei lennének Németország vonatkozásában- írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Moszkva: a Krími híd felrobbantásáról egyeztettek német tisztek

Fotó: Twitter/Mihajlo Podoljak

Szimonján állítása szerint létezik ezt bizonyító hangfelvétel, amelynek átiratát később közzé is tette. Eszerint a tisztek azt vitatták meg, hogy hány Taurus rakéta szükségeltetne a híd lerombolásához, továbbá a támadás részleteit is megtárgyalták.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője újságírók előtt kijelentette, hogy a Kremlnek egyelőre nem áll a rendelkezésére információ a krími híd elleni támadás részleteiről folytatott beszélgetés tartalmáról. Vjacseszlav Vologyin, az orosz alsóház elnöke közölte, hogy a kérdésről meghallgatást tartanak a Duma következő ülésén – adta hírül az MTI.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Órnagy: Figyelj te tahó, mi szeretjük ha az usának vannak geopolitikai érdekei.

Azért csatlakoztunk a NATO-hoz mert azt is szeretjük, ellenben nem szeretjük az orosz befolyást mert volt belőle részünk bőven.

Fintorogjál csak a macskapöccsel egyetemben ott a konyhán, ha már ekkora padkány vagy fidkány. a havasok szégyene.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ezodabasz
@Őrnagy: tegnap, 12:50 Nocsak vannak fajták? Te mifajta vagy? Valami más ufó, vagy felsőbbrendű ?
Tudod-é hogy a történelmet a győztesek írják/hamisítják?
Ezodabasz
@Csizmás Kond: tegnap, 13:35 :))) Húúú te szerencsétlen kiscica látom te mindenhez értesz!
Bocsi, de felháborító butaságra vall amit írtál!
...Jogod van hallgatni, mert "Hallgatni arany"!
Csizmás Kond
@Ezodabasz: ...ezért vagy te szar...mert nem hallgatsz.
Ezodabasz
@Csizmás Kond: ma, 09:03 Ismét egy értelmes indoklás tőled:)) Magyarul: szerinted aki nem hallgat az szar!
Akkor alkalmazd a tudásod és hallgass, mert ha nem akkor szar vagy:))
Így gondoltad? Úgysem bírod ki hogy befogd a nyávogódat tudom. Égesd még magad!
Csizmás Kond
@Ezodabasz: ...kölök, te csak a pfádat szellőzteted...a te írásodra válaszoltam csak a buta kobakod képtelen felfogni...olvasd el hangosan, hátha úgy bejut valami a sötét fejedbe...
Ezodabasz
@Csizmás Kond: Erre a fenomenális írásodra reagáltam...ha esetleg elkerülte a figyelmedet: március 2., 13:35.
Erre te azt írtad szar aki nem hallgat! Te nem tudod befogni a pofád? Akkor szar vagy...szerinted is.
Érted cicus?
Te generálod a meddő vitát. El tudom képzelni, hogy a te szemszögedből igazad van, sőt ezt még értelmes módon meg is lehetne vitatni...ha esetleg le tudnál írni egy olyan mondatot ami nem arról szól, hogy aki másképp is tud gondolkodni és elfogulatlanul tekint jobbra-balra az egy darab szar sötét...stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.