Kimaradt kérdések a Lance Armstrong-interjúból

Lance Armstrong Oprah Winfrey műsorában vallotta be, hogy hosszú éveken át doppingolt, átverte a világot, azokat, akik szeretik vagy szerették és perelt be olyanokat, akik azt nem érdemelték meg.

A Tour hétszert megnyerő amerikai kerékpáros az AP hírügynökségnek azt írta, hogy elmegy bárhova, ahova Oprah szeretné és válaszol bármilyen kérdésre, amit feltesznek neki. A beszélgetéssel kapcsolatos legfontosabb egyezség az volt tehát, hogy nincsenek tabuk. A Discovery Channel is műsorára tűzte az interjú mindkét részét - magyarul - ami után a tévénézők úgy érezhették, hogy vannak a történetnek olyan részei, amelyek egyáltalán nem, vagy nem a megfelelő mélységben lettek kifejtve.

112 előre egyeztetett kérdésr, amelyek néhol igencsak puhák, vagy nem próbáltak meg mindent kihúzni Lance Armstrongból, akinek úgy tűnik az egyetlen esélye az a megtisztulásra, ha egy hasonló kaliberű riporterrel beszél a doppingról, a körülményekről és a motivációról. Sok helyen megírták már hogy Armstrong mindent beismert, ezt tekintsük tehát alapnak, egyfajta kiindulópontnak.

Elmondta, hogy ijesztő, de nem tartja bűnnek azt, amit elkövetett, nem érezte csalásnak a doppingolást, egyfajta munkának fogta fel, amely szükséges a győzelemhez. „Doppingoltál valaha? Használtál EPO-t? Használtál növekedési hormont, tesztoszteront és kortizont? Mind a hét Tour de France-on, amin nyertél, doppingoltál?" - ezek voltak a riporter első kérdései, amelyekre Armstrong egytől egyig igennel válaszolt. Azonban a következő kérdésre, hogy meg lehet-e nyerni a Tourt egymás után hétszer dopping nélkül, minimális habozás után nemleges választ adott. Az interjú későbbi részében ki is fejti, hogy abban az időben úgy érezte, a dopping teremt egyenlő esélyeket a győzelemre. És noha az interjú során kínosan ügyelt arra, hogy senkit ne vádoljon doppingolással - kivételt egyedül Christian Vande Velde jelentett, akivel 1998 és 2003-ban voltak csapattársak a US Postalnál - az a kijelentése, hogy így voltak egyenlő esélyeik egyértelmű célzás a szinte kollektív doppingolásra.

Talán csak szemléltetésként, de mégis elhagyta Armstrong száját egy szám, miszerint az a talán öt kerékpáros lesz a hős, akik nem használtak semmit és így mentek végig a versenyen. Ha átlagosan 200 indulóval számolunk, ez a versenyzők 2,5 százaléka. Oprah Winfrey elmulasztotta megkérdezni, hogy ez utalás volt-e a konkrét arányokra vagy csak egy ártatlan megjegyzés, mint ahogy néhány óvatos kérdésen kívül nem feszegette a többi versenyző és csapat bűnösségét sem. Egyedül Vande Veldénél mondta ki végül Armstrong, hogy sejtése szerint más csapatnál is doppingolt, miután elváltak az útjaik.

Floyd Landis 2002 és 2004 között volt Lance Armstrong csapattársa a US Postalnál. Sokak szerint - és ezt Oprah Winfrey is kimondta - az ő interjúja indította el azt a lavinát, aminek most látjuk a végeredményét. 2006-ban Landis megnyerte a Tourt, ám nem sokkal később elvették tőle a címet, miután pozitív doppingtesztet produkált.

"Nem örült túlságosan a visszatérésemnek" - mondta a mostani interjúban Armstrong. "Ha nem térek vissza, most talán nem ülünk itt." Majd hozzátette, hogy éppen egy hotelszobában volt, amikor Landis sms-eket kezdett el küldözgetni neki, amelyekben azt írta, hogyvannak felvételei, amivel meg tudja buktatni és feltölti ezeket a YouTube-ra. "Rengeteg sms-t küldött, a végén pedig azt mondtam neki, csináljon amit akar, csak hagyjon végre békén" - mesélte armstrong. Oprah Winfrey nem tette fel a kézenfekvő kérdést, hogy mit akart elérni az üzenetekkel a volt csapattárs, akart-e a hallgatásáért cserébe kérni valamit, felajánlott-e valamilyen alkut, amivel elkerülhetővé vált volna a mostani beismerés és talán ki sem robban az egész botrány.

A történet vége ismert, Landis végül a YouTube helyett a Wall Street Journal interjúját választotta. Lett volna ára annak, hogy elkerülje az évszázad legnagyobb bukását? Ez most nem derült ki.

Több olyan eset is volt, amikor olyanokat perelt és pereltek be, akik igazat mondtak. De van itt egy homályosabb eset is, Betsy Andreu esete. Volt csapattársának felesége azt mondta a bíróságon, hogy hallotta, amikor Armstrong még a 90-es években az orvosának tételesen bevallotta, milyen szereket használt korábban.

Az interjúban a kerékpáros elmesélte, hogy felhívta a nőt és negyven percen keresztül beszéltek egymással, viszont amikor a riporter azt kérdezte, hogy Betsy Anreu igazat mondott-e, amikor megvádolta, nem azt mondta, hogy igen, vagy hogy nem, hanem magánbeszélgetésnek minősítve azt a közel háromnegyed órát, nem volt hajlandó beszélni a témáról. Betsy korábban elmondta, hogy amikor veszélyben érezte férje pályafutását, úgy érezte, tennie kell valamit. Most akkor miért nem lehetett egyértelművé tenni a helyzetet? Ha Armstrong a nulláról szeretné kezdeni, tiszta lappal és Betsy előtt mondott el az orvosának mindent - ami szinte teljes képtelenség - akkor ezt az egy dolgot miért nem vállalta? Ezt a kérdést sem feszegette tovább a riporter.

Ez a néhány dolog, amiből többet is ki lehetett volna hozni egy olyan riportalany esetében, akinek ez az egyik utolsó esélye hitelessége visszaszerzésére, természetesen nem azt jelenti, hogy Lance Armstrong nem csalt, nem hazudott szinte mindenkinek a környezetéből. Az azonban biztos, egy előre nem egyeztetett, élő, szenvedélyesebb interjú sokkal nagyobb megértést vívott volna ki a nézőkben, ami így inkább színpadi eseménynek tűnt, mint megtisztulásnak. Különösen érdekes Armstrong vallomása, miszerint az ő személyisége olyan, hogy ha több állítás közül van olyan, amelyik nem igaz, akkor hajlamos az egész vádat semmisnek tekinteni. Ebből a megközelítésből azonban az interjú során nem kaptunk egyértelmű, citált példákat a műsorvezetőtől.