A felcsúti csapat legutóbb a Videoton ellen játszott, azon a meccsen 3-0-s vereséget szenvedtek, ezt követően döntött úgy a klub, hogy megbünteti a keret tagjait.

Az együttes két döntetlennel és négy vereséggel kezdte a 2014-15-ös szezont az NB I.-ben, így jelenleg kiesőhelyen áll, ezért kapták a büntetést.

„A tulajdonos döntése volt az autók leadása. – Nem mentség, de tény, állandóan úton van a csapat. Hat mérkőzésből négyszer játszottunk idegenben, s a következő, Fradi elleni bajnokink sem hazai pályán lesz" – idézte az nso a csapat vezetőedzőjét.

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
nem a kocsit kell elvenni hanem a játékosengedélyt és a labdát
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Strong
Na, tehát elvették az autókat, amik amúgysem kellettek - hiszen busszal járnak mindig idegenbe kikapni - ÉÉÉrtem
csa-csa
legalább azt vezetnék be, ha van gól van pénz, ha nincs hát egyetlen fillért sem ennek a mocsadék parazita bagázsnak!
amúgy meg fel kell számolni egyszer és mindenkorra a car magyar focit úgy ahogy van!
válogatott vagy nem, ki velük a grundra jó kis közmunka után rongylabdát kergetni!!
fogadok megtanulnának focizni végre!
Főlökött
Egy gondolat bánt engemet...

Ha ezen állítólag játékosok, játszani sem tudnak, akkor hogy tudnak autót vezetni ?
Ha pedig nem tudnak autót vezetni, minek nekik autó ? Főleg közpénzből dotálva !

Előbb tanuljanak meg focizni, tegyenek le valamit arra a kicsi asztalkára először.
eberti
A következő vereségre az lesz a magyarázat,hogy elfáradtak-mert gyalogolni kellett...
Cukkini
Ahol megjelenünk, ott jelenünk, jövőnk a múltunkkal együtt örökre vesztes? Hát, én sem vagyok politika mentes, csak magyar nyelvünket tönkretevő hentes, mészáros, hisz mész sáros kinézettel nem fehéredik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.