Jövő kedden vagy szerdán ismerteti Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség egyik elnökjelöltje részletes elnöki programját. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere az MKB-MVM Veszprém – MOL-Pick Szeged férfi rangadó után az MTI-nek elmondta: az elnökségre jelölt tagokkal abban egyeztek meg, hogy egy közös sajtótájékoztatón hozzák nyilvánosságra a pontos terveiket.

Kocsis Máté ütőképes válogatottakat, a meglévőnél szélesebb utánpótlásbázist és az ezekhez kapcsoló infrastrukturális fejlesztéseket szeretne.

Reményei szerint elnökségi tag lesz az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Pálinger Katalin és Radulovics Bojana, akiket a fiatalok példaképének tart, Marosi László, aki szintén fantasztikus játékos-pályafutást tudhat maga mögött, valamint Oláh Sándor, dr. Tállay András, Bardóczy Gábor, Győrfi János, továbbá tiszteletbeli elnök lenne Mocsai Lajos "sikerkapitány", a Testnevelési Egyetem rektora.

"Ez egy szakmailag nagyon erős csapat, mindenki a saját területén elismert szakembernek számít" – mondta a 34 esztendős Kocsis Máté.

Az MKSZ küldöttgyűlését április 17-én tartják. Kocsis mellett a korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes is jelölteti magát. A jelenlegi elnök, Vetési Iván családi okokra hivatkozva nem száll harcba ismét a posztért.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Matuskát pajzsra emelve cipelik be az elnöki székbe, a törvénytelen polgármesterek felsőbb utasításra. A tótok nevezik a Mátét Matusnak. Csák Máté=Matus Cak. Persze királyuk volt, hisz Trencsén várának ura. Az mellékes, hogy Árpádházi vér csörgedezett ereiben. Na, erídj a k.rvaan'ádba hülye gyerek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hulk2
És egy Észak-Korea gyanús országban ki a f@szt érdekel a kézilabda?
Igazából egy Dél-Korea gyanús országban sem érdekel senkit a kézilabda.
Emberek rohangálnak fel-alá és dobálnak egy labdát - kézileg.
Ez szabadidő sport, és nem versenysport.
Annyi látnivaló van a világban, nem gondolod, hogy órákig nézem, ahogy bizonyos emberek rohangálnak fel-alá egy labdát dobálva - kézileg?

kocsis máté, megélhetési bűnöző, már csak tudja, hogy mennyire nem ér semmit a semmi.
Ebből él évek óta a MIÉP-es kocsog!
Fradigege
Matuskát pajzsra emelve cipelik be az elnöki székbe, a törvénytelen polgármesterek felsőbb utasításra. A tótok nevezik a Mátét Matusnak. Csák Máté=Matus Cak. Persze királyuk volt, hisz Trencsén várának ura. Az mellékes, hogy Árpádházi vér csörgedezett ereiben. Na, erídj a k.rvaan'ádba hülye gyerek!
Levendula
Vajon miből lesznek a cserebogarak, ki tudja???
papa.49
@Levendula: A ,,pajorokból,, nálunk most ez az állapot van pajorok vezetik az országot, kérdés: meddig tűrjük még!!!
vonotok
Kocsis Úr! Nagyon szépen kérem, hagyja békén a kézilabda sportot. Szerencsére nagyszerű kézilabda szakemberek dolgoznak, dolgoznának ebben sport csak adják meg nekik a lehetőséget. A politika pedig húzón már a francba a sport környékéről is.
papa.49
Egyetlen kérdésem van hogy mit keresne a hájas Tállai pubi az elnökségben???
Lesz új elnökség 1-2 év múlva meg már nem lesz ilyen kézilabda sportunk, mint most van!!!
Mobil123
remélem Farkas Ági nyer és nem ez senkiházi.Mi a franc köze a kézilabdához???
papa.49
@Mobil123: Semmi de kurva nagy a ,,hátszél,,!!!
Minden fütyisznek kell hogy legyen egy csapata, vagy egy egyesülete, hiszem már a Minárik is megmondta ,,kell egy csapat,,!!!
Mobil123
@papa.49: Hát mázlink van akkor az a hátszél lefújja a tökeit is.
papa.49
@Mobil123: Kis előleget nem lehetne látni belőle???
Mobil123
@papa.49: Te kis kíváncsi :-) Mindennek eljön az ideje.
papa.49
@Mobil123: Pedig már magamban itt elképzeltem,hogy a ,,hátszél,, elfújta a pali tökeit...
Mondjuk akkor a tökfejét is el kellene vinnie a szélnek, hiszen az is tök...
Mobil123
@papa.49: Szerintem elég lesz az első variáció mert akkor még az élettől is elmegy a kedve nem hogy még egyszer kiálljon a nyilvánosság elé és hazudozzon. Nem beszélve a kézilabda vezetésétől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.