Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták a szombaton rajtoló 41. Tour de Hongrie országúti körverseny résztvevőit.

Bemutatták a Tour de Hongrie csapatait
A magyar csapat a Tour de Hongrie kerékpárverseny csapatbemutatóján a Novotel Budapest City szállodában 2020. augusztus 28-án. MTI/Balogh Zoltán

A pénteki budapesti eseményen Menczer Tamás rámutatott: a koronavírus felforgatta az életünket. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a járvány elleni védekezést a kerékpárversenyekhez hasonlította.

"Itt is vannak szakaszok, az első szakaszt Magyarország sikerrel zárta, ez teszi lehetővé azt, hogy meg tudjuk rendezni a Tour de Hongrie-t. Hogy végre arról beszélhetünk, hogy valamit meg tudunk rendezni, és nem arról kell beszélni, hogy valami elmarad, valamit le kell mondani a járvány miatt"

– hangsúlyozta.

Az államtitkár szerint Magyarország ezzel a viadallal legalább három dolgot üzen a világnak: biztonságos ország, milyen gyönyörű, és ezt a televíziós közvetítéseknek hála legalább 80 országban láthatják. Bizakodásának hangot adva elmondta: reméli, hogy amint a vírushelyzet és a magyar szabályozások ezt lehetővé teszik, ezek az emberek egyszer el is látogatnak Magyarországra. Harmadik üzenetként pedig kiemelte, hogy Magyarország sportbarát ország.

Menczer Tamás hangsúlyozta: korábbi sportriporterként különösen fontos számára, hogy aki sportol, az mindenképp több lesz, mint korábban volt. Kifejtette: csodálattal adózik a kerékpárosok kitartása előtt, amelyet megsüvegelendőnek és a bringásoktól eltanulásra érdemesnek nevezett.

Leszögezte: elsősorban a 16 magyar résztvevőért fog dobogni a magyar szurkolók szíve, akiknek – a biztonsági szabályok betartása mellett – jó szórakozást kívánt.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: amikor öt évvel ezelőtt Eisenkrammer Károly az újraindítás ötletével megkereste, nem gondolta volna, hogy idáig jutnak el.

"Hatalmas utat jártunk be, egy ilyen viadal a világ bármely részén büszkeséggel töltené el az országot. Hátborzongató belegondolni abba, hogy a Tour de Hongrie-n 23 olyan versenyző szerepel, akik indultak már a háromhetes körversenyek, a Tour de France, a Giro d'Italia vagy a Vuelta a Espana valamelyikén" – fejtette ki.

Előretekintve elmondta: a verseny célja előrelépés a Pro Series sorozatba, ehhez összesen 11 World Tour vagy prokontinentális csapatnak kell rajthoz állnia, márpedig 13 ilyen sor jött össze: a világelitet jelentő World Tourból öt, a másodosztálynak számító prokontinentális csapatok közül nyolc vesz részt a magyar körversenyen.

"Ha a nemzetközi szövetség is úgy akarja, a Tour de Hongrie jövőre akár magasabb kategóriájú is lehet"

– mondta. Kiemelte: a tavaly négy földrészen követhető magyar körverseny segít a nagyszerű hazai kerékpárosok szárnybontogatásaiban. Egyben reményét fejezte ki, hogy a viadal sikeres rendezése hozzájárul, hogy még többen pattanjanak biciklire, ugyanis a Tour de Hongrie lesz a kerékpározás évének nyilvánított 2020/21-es esztendő nyitórendezvénye.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kifejtette: bár az idei verseny az ország más szép pontjait mutatja be a világnak, de reméli, a következő években Budapesten is köszönthetik a viadalt. Mint mondta, a Tour de Hongrie-t a televízióban követő sokmillió ember megcsodálhatja Magyarország tájait.

"Budapest elkötelezett abban, hogy visszacsalogassa a versenyt"

– szögezte le. Kiemelte: a kerékpározás hazai elfogadását is elősegítené, ha jövőre Budapestet is érintené a magyar körverseny.

"Kétszer szerveztük meg a versenyt, és még egy métert nem tettek meg a bringások a pályán" – fogalmazott Eisenkrammer Károly. A Tour de Hongrie főszervezője rámutatott: májusban a valaha volt legnagyobb magyarországi kerékpárversenyre készültek a Giro d'Italiával párban, ám ezt akkor a pandémia meghiúsította. Végül azonban megvalósul a minden eddiginél erősebb mezőnyt felvonultató magyar körverseny, amelyen a főszervező szerint borzasztó nehéz lesz érvényesülniük a korábban jól szereplőknek. Ugyanakkor – mint hangsúlyozta – vannak olyan tehetséges magyar versenyzők, akik felveszik a kesztyűt az idei mezőny sztárjaival.

Az összetett éllovasa idén is a sárga trikót viseli majd, a hegyi pontversenyt vezető a piros, a sprinterek vetélkedésében élen álló a zöld, míg az összetett legjobb pozícióját elfoglaló magyar bringás a fehér trikót érdemli ki. Elárulta: a megkülönböztető mezeken a rajt- és célvárosok nevezetességei is szerepelnek.

A 826 kilométer össztávú Tour de Hongrie programja:

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km (szintkülönbség: 1963 m)

2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km (565 m)

3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km (516 m)

4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m)

5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ha lenne benne egy csöppnyi tisztesség gondban lehetne

azonban a derék Mártíriusz ilyennel sem gyanúsítható, pofátlanul nyomatja a mantrát

Miközben ártunk és qurmányunk propaganda gépezete – na jó csak a szokásos igyekezetük újabb esete – ezerrel mocskolja a főpolgit, a derék aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szégyenkezés nélkül kinyilatkozik.
Mint ismert a héten „Fürjes Balázs arra kéri a levélben Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Önkormányzat minden vezetője hagyjon fel az autósüldözéssel, az autóval közlekedők megbélyegzésével és elítélésével.”
és
„főpolgármesterként azonnal, még a szeptember elsejei iskolakezdés előtt szüntesse meg a Nagykörúton, az Üllői út belső szakaszán és más forgalmas budapesti főútvonalakon „a budapestiek megkérdezése, a beígért társadalmi párbeszéd nélkül és szakmai hatástanulmányok hiányában”, kísérleti jelleggel kialakított ideiglenes sávlezárásokat”!
Nos ennek fényében igazán pikáns a derék kormánybiztos kinyilatkozása a Tour de Hongrie résztvevőinek, péntek este, a Novotel Budapest City előtt rendezett un. csapat-bemutatóján:
„A kormány elfogadta az előterjesztésünket, 2020-2021-et a kerékpározás éve lesz, ennek nyitó rendezvénye pedig a Tour de Hongrie. Bízom benne, hogy ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy a kerékpározás üzenete eljusson mindenkihez, hozzájáruljon ahhoz, hogy még többen pattanjanak biciklire, járjanak vele munkába, túrázni”! =))
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.