Elkezdődött a jegyértékesítés a gyorsasági kamion Európa-bajnokság június 12-13-án, a Hungaroringen sorra kerülő idénynyitó versenyhétvégéjére.

A gyorsasági kamion Eb-t nézők előtt rendezik meg a Hungaroringen, már árulják a jegyeket

Fotó: Pixabay

A Hungaroring Sport Zrt. keddi közleménye szerint a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent jelenlegi szabályozás szerint van lehetőség arra, hogy a mogyoródi létesítmény fogadja a nézőket, így a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen nézhetik meg a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbertnek, a Révész Truck Racing Team versenyzőjének a csatáját a riválisokkal.

"Tavaly is mentünk a Hungaroringen, és nyertünk is, de a hangulat nem volt ugyanolyan, mint korábban, jobb lett volna együtt ünnepelni a szurkolókkal" – idézte a hungaroring.hu-n olvasható közlemény Kiss Norbertet, aki hozzátette, reméli, hogy sok örömteli pillanatot tudnak majd szerezni a hazai közönségnek. "Egész télen keményen dolgoztunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly, és remélem, ez győzelmek formájában mutatkozik majd meg" – mondta a 36. születésnapját vasárnap ünneplő szombathelyi versenyző.

A Hungaroring Sport Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetség szabályozása értelmében a boxutca mögötti területet, azaz a paddockot az idén nem látogathatják a nézők, akiket ugyanakkor a lelátók mögött színes, az egész család számára érdekes programokkal várják majd. A 14 év alattiak számára a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.