Az átlagos fizetés 4,5 millió forint.

Könnybe lábad az ember szeme, ha megtudja, mennyit keres egy magyar focista az NB I-benMTI/Czeglédi Zsolt

Az európai ligák rangsorában az OTP Bank Liga 2021-hez hasonlóan 2022-ben is a 18. helyet szerezte meg magának a bérköltségek terén – tudta meg a 444.hu az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legfrissebb üzleti jelentéséből.

Míg Magyarország 2015-ben a rangsor 24. helyét foglalta el 42 millió eurós összkiadással, 2018-ban már a 21. helyen szerepelt 64 millió euróval,

2021-ben 93 millió euróval,

2022-ben pedig 99 millió euróval szerezte meg a 18. helyet.

A „siker” azonban nem független mesterséges tényezőktől, hiszen az Orbán-kormány a 2010-es hatalomra kerülése óta számos módon beavatkozott a sport és ezen belül is a foci világába. Részben azzal, hogy évről évre egyre több költségvetési forrást irányított a területre, részben azzal, hogy elindította a taotámogatási rendszert. De megemelték a sportolók által is használt ekho felső bevételi határát évi 250 millióról 500 millió forintra, a sportvállalkozásokat pedig mentesítették a sportolók bére után fizetendő ekho teljesítése alól.

De említhetnénk még a tulajdonosi kör teljes lecserélődését, a NER-, és kormányközeli szponzorok megjelenését is. Ez természetesen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok tulajdonosai a szokásosnál kisebb piaci kockázatot vállalnak egy-egy döntésükkel.

Forrás: 444.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
Az álsportközgizdák meg szintén kurva jól élnek abból, hogy ezt a profi sportnak tartott pénzmosodát agyba főbe dícsérik, miközben van egy eu direktíva:
TILOS KÖZPNéZT A PROFI SPORTBA TENNI!! - Őnkormányzati pénz is közpénz!
És ezek a mocsok közgozdák erről kussolnak!

És évent többszáz mrd meg törvénytelenül a pénzmosodába.
Okatását, eü-t rendbe lehetbne tenni a harmadából!!
De ...
rohadék gazemberek!
Mondom úgy aki benne volt az élsportban !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Maccska: tudom,hogy buta prosztó paraszt vagy, ezt nem kell naponta bizonygatnod mert unalmas ! a másik,hogy te túl büdös vagy ahhoz,hogy beengedjenek egy színházba!
Horizont
@Philip Marlowe: hahahahahahahahahaha jajj te szegény szánalmas kis puhapöcs.
balos
@csak úgy...: Képzeld!Ez a köcsög még hol van a bajertól,de ilyenek alkotják a cöfös hordát!A tatároktól jönnek tanulmányútra a frissen lóról leszállt népek!
division
@Maccska: @Philip Marlowe: A focisták semmivel nem különbek mint más emberek, nekik ez a munkájuk, másnak meg más. Azért el kellene már ismerni ezt az igazságtalan különbséget. Amúgy meg tudom hogy bassza a csőrötöket minden pedagógus, de ezt meg is értem, hiszen semmire nem tudtak benneteket megtanítani. Nyilván teljesen normális, hogy egy 8 elemis focista (aki lényegében még focizni sem tud) 4,5 milliót keres közpénzből, míg egy tanár meg 400 ezret. Számotokra ez teljesen egyértelmű, nem igaz? A külföldi világsztárokat meg kár belekeverni, mert ott van teljesítmény is, még ha túl is vannak fizetve, mint általában a legtöbb élsportoló.
Dr. Proktor
@Maccska: Ott vagyol eltévedve, de nagyon alaposan, hogy ott a franciáknál a nézők pénzéből fizetik a focistákat, míg nálunk az adófizetők pénzéből!
Én inkább az oktatásra és az egészségügyre, valamint a kultúrára szánnám, bár tudom hogy utóbbi számodra ismeretlen, az előbbiek pedig még vagy már nem érdekelnek.
izéke
@Dr. Proktor: mondhatod neki,mint lónak a hátúszás :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.