Le Mans előtt nagy fogadkozások zajlanak a Gresini-Hondánál. Shinya Nakano és Alex de Angelis egymásra rálicitálva álmodozik a hétvégéről. Mindeközben a szomorú valóság azt mutatja, hogy még mindig nem állt össze a Honda. Reménykedni persze mindig lehet, és a Honda RC212V új kuplunggal érkezik Franciaországba, ami akár lökést is adhat a csapatnak. "Nagyon várom Le Manst, már csak azért is, mert az új kuplunggal nagyon sokat gyorsulhatnunk. Fantasztikus lenne, ha az új fejlesztéssel megszűnnének a fékezési problémáink. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bridgestone sem üres kézzel érkezik Le Mansba. Összességében tehát optimistán tekintek a hétvége elébe még akkor is, ha Le Mans nem tartozik a kedvenc pályáim közé"- nyilatkozta Alex de Angelis. Nakano még a csapattársánál is nagyobb tervekkel várja Lemanst. A japán a szezon eddigi legjobb eredményével szeretne előrukkolni. hirdetés // "Szerencsére Kínában végre összeértem a motorral, ezért nagyon bízom a jó szereplésben. Remélem, hogy ezúttal a versenyen is jó teljesítményt nyújtunk majd, mert ha ott vagyunk a TOP-7-ben, akkor bármi megtörténhet. Olyan eredmény is kisülhet belőle, amit jelenleg senki nem néz ki belőlünk"- fogalmazta meg sejtelmesen a gondolatait Nakano.
A Gresini-Honda végre eredményeket szeretne felmutatni
Forrás:
motor-sport.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Nem sok jót ígér a Fico-nál fellépő nekrózis az orvos szerint
- Papadimitriu Athina lánya lecserélte a nevét, nem tudta megszeretni, amit a szüleitől kapott
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Új hozzászólás