Illyés Gyula Ebéd a kastélyban című szociográfiájában olyan finom, gyilkos iróniával szorítja sarokba az amúgy hihetetlenül szórakoztató és izgalmas figurát, az irgendi grófot (vagyis inkább már ex-grófot, mivel 1947-ben járunk), hogy a könyv végére talán még maguk az arisztokraták is megértik, miért volt szükségszerű, hogy elsöpörje őket a történelem. Illyés sokat segített annak idején abban, hogy megértsem annak okait, hogy a nyavalyába is tapsolhatott az értelmiség jó része akkoriban a kommunista fordulatnak. Mégsem tudta viszont elvenni a kedvem attól, hogy rajongjak a szép kastélyokért. Többségük koruk építészeti bravúrja, és mindegyiknek izgalmas, szokatlan fordulatokkal teli története van. Találtam is egy új kedvencet, Portugáliában, a lisszaboni reptértől mindössze 50 percnyi autóútra. Egy nyugat-európai kastély tulajdonosaitól persze nyilván más jellegű sztorikat hallhatunk, mint egy magyar gróftól, aki kedvenc Picassójával együtt zárkózott be a pincébe imádkozni, mikor jöttek a 200 éves ezüst tálalóedénybe hugyozó közép-ázsiai orosz katonák. Azt most hirtelen nem is tudom, hogy mihez is kezdenék a világ végén, az erdő szélén egy hodályban, miközben a világon minden a budapesti belvároshoz köt. Ettől persze még vonzó a szökőkutas francia stílusú park, amiben Szent Antal szobra bámulhat kutyasétáltatás közben, és ahol még finom portóival teli borospince és egy vízimalom is van. Az biztos, hogy a szomszédok nem zargatják a tulajt. A birtok 60 hektáros, és csak pár farm és villa van a környéken. Mivel dombtetőre épült a kastély, ezért a kilátás lenyűgöző, és a tenger sincs olyan nagyon messze. A 17. században épült, de a 19. században alaposan átalakított épületben 10 hálószoba van, egy hatalmas bálterem, ahol jókora bulikat lehet tartani, és talán a legszebb nappali, amit valaha láttam. Tökéletes lakóhely lehet, persze benne van a pakliban, hogy 2 hét után halálra unnám magam. A helyszín egyébként már csak azért is vonzó, mert a riasztó csődkockázati felárral és adóssággal küszködő Portugáliában jelenleg viszonylag olcsók az ingatlanok, így az amúgy szolid felújításra szoruló kastély is. 10 millió euróért, azaz 2,77 milliárd forintért hirdetik. Szinte ajándék.
Akciós áron egy tökéletes portugál kastély
Forrás:
Burzsuj
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás