Azt hinné az ember, hogy az Asus jól felépítette magát noname hardvergyártóból, de akadnak még kisebb gikszerek a szervizzel. Pundit októberben vásárolt egy nyáron megjelent notebookot, aminek november végén megdöglött a billentyűzete. Miután karácsonyig nem sikerült ezt az elemet kicserélni, nagy kegyesen felajánlották, hogy beraknak egy angol billentyűzetet, amit majd valamikor önköltségi áron kicserélhet magyarra, vagy addig nem kapja vissza a gépet, míg meg nem jön. Tavaly októberben úgy döntöttem, hogy véget vetek hónapok óta húzódó spártai magányomnak és összehozom magam egy laptoppal. Az új partnerrel rendszeres beszélgetéseket, közös munkát, tartalmas programokat és közös zenéléseket terveztem volna, de ha tudom mi lesz belőle inkább zárva tartom a szívemet és tovább tartogatom magam egy későbbinek. A hosszas társkeresés végére, azaz november elejére 2 versenyzőnek maradt hely a szívemben. Tulajdonképp akár ikerpárnak is mondhatnám őket, hisz mindketten az Asus N55 nevet kapták a keresztségben. Kis töprengés után a fehér mellett döntöttem. Nem mondhatnám, hogy szerelem lett volna első látásra, de az igényeimnek megfelelt és éreztem, hogy akár rövidtávon össze is tudnánk hangolódni. Egy budapesti üzlet volt a kerítő és szűk egy hét alatt össze is hozta a randit. Már az első estét együtt töltöttük és utána rögtön hozzám költözött. Az első két hét csodálatos volt és minden nagyszerű harmóniában működött. Néha elkísért a munkahelyemre, de a legtöbbször csak otthon várt mire hazaértem. Éjszakánként hosszan fent maradtunk és a közös jövőt tervezgettük. De a boldogságunk olyan gyorsan szakadt meg, mint az IMF tárgyalások.[...] Bővebben!
A legújabb Asus notebookhoz sincs alkatrész
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás