Mark Wahlberget láttuk már a vásznon ügyeskedő katonaként a Sivatagi cápák-ban, a tengerészgyalogságtól leszerelt mesterlövészként az Orvlövész-ben, és kekec rendőrként A téglá-ban, de úgy tűnik, a színész hajlamos összekeverni magát a filmekben játszott hősökkel. 2001. szeptember 11-én Wahlbergnek is jegye volt a United Airlines 93-as számú járatára (az ún "negyedik gép", amelyet a Fehér Házba akartak vezetni a támadók, de végül lakatlan területen zuhant le), de szerencséjére úgy döntött inkább Torontóba utazik egy barátja filmjének bemutatójára. Mark Wahlberg 2001-benTöbb mint tíz évvel a történtek után Wahlberg adott egy pofont népszerűségének, amikor a Men's Journal magazinnak adott interjúban kijelentette, hogy ha ő és gyerekei ott lettek volna aznap, akkor bizony máshogy történtek volna a dolgok: sok vér folyt volna az első osztályon, ám biztonságban landoltak volna a géppel. Miután nagy felháborodást keltett a szavaival, nem győzött elnézést kérni a halottak hozzátartozóitól. Nyilatkozatában belátta, hogy ő sem cselekedett volna másként, mint a járat utasai és szeretné tisztázni, hogy nem állt szándékában érzéketlennek lenni.
Mark Wahlbergnek elsült a szája
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás