A bankok szarrágásáról végtelen ódákat lehet zengeni, de az, hogy egy sosem használt, sosem aktivált hitelkártya megszüntetésekor az Unicredit Bank 2x húzza le a tranzakciós díjat, az valami elképesztő. Tavaly, 2011 februárjában megkeresett a Fundamenta azzal az ajánlattal, hogy igényeljek tőlük hitelkártyát, (x hitelkerettel, x feltételekkel, ) évi 5000 Ft-os kártyadíjjal. Az ügyintéző hölgynek roppant sok türelme és ideje volt, hogy meghatározott időközönként (előzetes megbeszélésünk alapján, mert hogy bizonytalan voltam a kártyát illetően) felhívjon, és megkérdezze, hogy döntöttem-e már . Annyira erőszakos volt, hogy kínomban inkább rábólintottam, csak ne zaklasson már tovább. Meg aztán, arra is gondoltam, ilyen ínséges időkben lehet, hogy szükségem lesz pénzre, szóval ötezerért évente még akár lehet is. Körülbelül ugyanakkor lett egy Tesco-s hitelkártyám is, ami pedig Budapest Bankos. Annak is 5000 Ft.- az éves díja. Tehát lett 2 új kártyám a már meglévő OTP-s és Cetelemes kártyám mellé, amiket használtam is. Merthogy ezeket nem használtam. El is felejtkeztem róluk, nemhogy pénzt nem vettem fel, de még aktiválva sem voltak, mígnem egy sms értesített róla, hogy aktuális az éves kártyadíj,ami a Budapest Banknál és az Unikreditnél is 5000, de az ő sms-ük már valamiért 5250 Ft-ról szólt. Így gondoltam egy merészet és nagyot, és eldöntöttem, hogy megszüntetem a kártyákat. [...] Bővebben!
A tranzakciódíj tranzakciódíja
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Így néz ki a francia nők otthona: nagyon nem úgy, ahogy a miénk
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás