Naiv ügyfél egyik reggel arra ébredt, hogy a Digi koponyát lékelt rajta szoftvert frissített a beltéri egységén. Ennek hatására a megszűnt a csatornák rendezésének lehetősége, még prémium szolgáltatásként sem igényelhető. Sőt, jóváhagyni sem kell, elég, ha kikapcsolják a régi szoftveres készüléket, már frissül is. Hová jut így a világ? A 21. században? Végül birkatürelmű ősolvasótokban is elpattant a húr. Nyilvános vitára bocsátom észrevételeim, mivel csak a munkáját végző sablonszöveget sötéten fecsegő ügyfélszolgáról lepergett logikus érvelésem és anyázásom is. Hosszú évek nyugalma után álcázva semmittevését a Digi kreatívja kreatívkodott a legújabb beltéri szoftverfrissítéssel. Mint XP után a Vistát úgy vártam okém eredményét, de csak DOS-t kaptam. Nemcsak szemezgetni lehetetlen az elérhető csatornákból, de még szerkeszteni is. Átvariálták fixálták mind. Már 30éve a fekete-fehéret is magamra szabhattam, őkegyelmük meg amilyen sorrendbe ahova amit elrendelt az axióma. Gondolván remegő kezére a 90es nagyszülőmnek anno az első 9 helyre egymásmellé pakolgattam kedvenc adóit, így is évig tanulta hol s mi, most meg nézhetem kérdő tekintetét. Hát nem. Anyátok. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.