Negyven év után befejezi akciósztár-pályafutását Jackie Chan. Az 58 éves hongkongi színész a cannes-i filmfesztiválon jelentette be, hogy a decemberben mozikba kerülő Chinese Zodiac című filmjében (előzetes) játszott utoljára akcióhőst. Jackie Chan csütörtökön a cannes-i filmfesztiválonChan az Istenek fegyverzete-sorozat harmadik epizódjaként forgatta a Chinese Zodiac-ot, amellyel kapcsolatban kijelentette, hogy ez lesz az utolsó nagy akciófilmje. A BBC tudósítása szerint a 58 esztendős világsztár úgy fogalmazott: "A világ már túl erőszakos. Szeretek bunyózni, de gyűlölöm az erőszakot. "Szeretné, ha a közönség tudná, hogy nemcsak verekedni, de színészkedni is tud - hangsúlyozta Chan, és megemlítette, hogy az utóbbi tíz évben ezért is vállalt például olyan szerepeket, mint amilyen a tavaly bemutatott A karate kölyök idős mestere volt. Chan a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy A karate kölyök folyatásában és a Csúcsformában negyedik részében azért még láthatják majd a nézők. Chan példaképe, Bruce Lee Tomboló ököl című filmjében kaszkadőrként kezdte pályafutását 1972-ben. Azóta több mint száz mozifilmben szerepelt, és védjegyévé vált, hogy sosem használ kaszkadőrt. Mint többször elmesélte, szinte minden csontja eltört már.
Jackie Chan nem akciózik többet
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Új hozzászólás