Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, 127 óra) tavaly színpadra állította a londoni National Theatre-ben a Mary Shelley regényén alapuló Frankenstein-t, ami az évad egyik legsikeresebb előadása lett. Hogy ne csak a szűk londoni közönség férhessen hozzá, tavaly világszerte számos moziban leadták a színházi közvetítést, ami most végre Magyarországon is látható lesz. Benedict Cumberbatch mint a szörny és Jonny Lee Miller mint FrankensteinBoyle adaptációjában a Trainspotting Sick Boyaként megismert Jonny Lee Miller és a mostanában iszonyú lendületesen felfelé ívelő karrierű Benedict Cumberbatch (Hadak útján, Suszter, szabó, baka, kém) játssza a két főszerepet. A szereposztás érdekessége, hogy a két színész előadásonként cserélgeti Frankensteinnek, a tudósnak és szörnyteremtményének a szerepét. Szemben a legtöbb feldolgozással, Boyle szörnye nem pusztán egy primitív, ijesztően hörgő lény, hanem gyorsan tanul, és bőven beszél is. Budapesten a Frankenstein-t az Uránia moziban lehet megnézni július 9-én, hétfőn 19 órakor és július 16-án, hétfőn 19 órakor. A mozitól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 9-én Cumberbatch játssza Frankensteint és Miller a szörnyet, 16-án pedig fordítva. A kétórás, szünet nélkül leadott előadás angol nyelven zajlik, angol és magyar felirattal. A jegy ára 3600 Ft, itt lehet foglalni. Jonny Lee Miller mint a szörny és Benedict Cumberbatch mint FrankensteinKollégánk azt írta a színházi közvetítésről, hogy "a fényekkel és színpadi gőzzel való játék hatásos, különösen az Underworld kísérőzenéjével együtt, ami újabb visszakacsintás a Trainspotting-ra. ... Boyle filmjeihez hasonlóan a látvány ugyanannyira képes lekötni a figyelmet, mint a színészi játék, nincsenek üresjáratok, és a játékidő észrevétlenül röppen el".http://videa.hu/flvplayer.swf?v=38qpDnGwwTvvonBJ
Danny Boyle szörnye Magyarországra jön
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás