A május eleje óta Magyarországon forgó Die Hard - Drágább, mint az életed-hez ma a Liszt Ferenc repülőtéren vettek fel jeleneteket (nézd meg a helyszínen készült fotókat!). A budapesti repülőtér kivételesen nem moszkvai helyszín lesz a filmben, hanem New York-i, amit rögtön elárulnak a fotókon látható sárga taxik. A mai jelenetben szerepelt Mary Elizabeth Winstead (Halálbiztos, Scott Pilgrim a világ ellen) is, aki John McClane (Willis) lányát alakította már az előző Die Hard-filmben is. A kevéssé akciódús jelenetben a lány éppen az apját viszi ki a reptérre, aki egy nagy barna bőrtáska kíséretében távozik - nyilván Oroszország irányába, ahonnan gengszterek közé keveredett fiát (Jai Courtney) kell kimentenie. John Moore filmje az USA-ban jövő februárban kerül a mozikba. Bruce Willis Ferihegyen | Nézz még több képet a hétfői forgatásról! Ma az is kiderült, hogy mennyit kell leperkálnia annak, aki helikopteres akciójelenetet szeretne forgatni: Hende Csaba honvédelmi miniszter közlése szerint a Die Hard-ban használt harci helikopter bérléséért a produkció egészen pontosan 13 579 454 forintot fizetett a Magyar Honvédségnek.
Bruce Willis Ferihegyen találkozott a lányával
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Osztálykiránduláson lett rosszul egy 13 éves lány: majd egy gyereket szült a mosókonyhában
- Így menekíthetnek át milliárdokat, titokzatos alapítványokra bukkantunk
- Megtalálták egy 14 éves fiú holttesttét, egy másik gyerek állapota kritikus
- Igaz történet: „Átmentem a reptéri biztonsági ellenőrzésen és megdöbbentem, mit talált a fejemben a szkenner”
Itthon
- 2024. May 20., 13:36
Orbán Viktor fergeteges győzelemre számít június 9-én – meg is indokolta miért
Itthon
- 2024. May 20., 14:59
Gyurcsány Ferenc kioktatott, majd hatalmas pofont kapott
Nagyvilág
- 2024. May 20., 15:04
Súlyos kijelentést tett Lavrov: Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében...
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás