Harmincöt éves vagyok, tíz éve házas. A férjem a megismerkedésünktől fogva ajnározott, hogy ilyen-meg olyan tehetséges vagyok (textil képeim vannak, de egyelőre még csak nem is ebből élek, mert ebből persze nem lehet), úgy hurcolt körbe a társaságban, mint egy csodálni való valamit, és én ezt élveztem. Persze, mert minden barátnőm irigyelt, hogy a férjem ennyire imád. Sosem voltam szerény, de nagyképű sem, és ez a rajongás nem változtatott rajtam, de a barátaink egy idő után furának találták, hogy a férjem másról sem beszél, csak rólam, a munkáimról, arról, hogy itt-ott milyen sikereim voltak vele, mintha nem is lenne saját munkája, élete.
Forrás:
nokorszak.hu
Feltöltő: Angelika
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De remélem ez a hölgy már észhez tért...és már nincs együtt ezzel az úrral! Persze a saját maga jól felfogott érdekében.
a nők többsége, valamiért csak és kizárólag egy férfi mellet érzi igazán nőnek magát, pedig férfi nélkül is talpig NŐK vagyunk, és joggal érezhetjük magunkat teljes értékű nőnek, de parancsoljon bárki is a női léleknek...:)) Továbbá mi nők!:) Valamiért egy párkapcsolatban érezzük magunkat egésznek teljesnek...talán pont azért mert a családi "tűzhely" Őrzői vagyunk ősidők óta! Ámbár ez nem lehet ok elveink, és önállóságunk feladására!:)) Lehet, hogy az a baj,hogy nem a másik nemhez képest kellene meghatározni magunkat!:)) Vagy kitudja..:))
Új hozzászólás