Miután Malek Miklós az X-Faktor döntője után bejelentette, hogy 2013-ban már nem foglal helyet a mentorok között, elindultak a találgatások, mely szerint lesz-e más is, aki kiszáll, illetve lesz-e olyan, akit lecserélnek.

Keresztes Ildikó úgy véli, minden mentornak szíve joga, hogy eldöntse, a jövőben szeretne-e ítészi szerepet vállalni a tehetségkutatóban. A népszerű énekesnő bevallotta, azt érezte, a pályája háttérbe szorult az X-Faktor miatt, ugyanakkor más oldalról kompenzálták.

- Kicsit elfáradtam. Ha most megkérdeznék tőlem, hogy vállalom-e újra, azt mondanám, hogy nem tudom. De majdnem minden évben, ebben az időszakban itt tartottam. Nyilván attól függ, hogy vállalom-e, hogy egyáltalán felkérnek-e, és hogy az életem melyik stádiumában leszek, éppen min dolgozom - mondta a Fókusz riporterének Keresztes, akivel ellentétben Nagy Feró mindenképpen szeretne részt venni a következő produkcióban is.

- Ha felkérnek, akkor én biztos, hogy vállalom. Ha nem kérnek fel, akkor sem fogok megsértődni, nekem akkor is a családom maradnak. Akkor is szívesen bejövök, és megnézem, hogy tudnak-e olyan nagy hülyék lenni, mint amilyen én voltam - idézi a nemzet csótányát az Új Ász.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

honeykiss
Már éppe itt az ideje, de vihetné magával az egész műsort...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
honeykiss
Már éppe itt az ideje, de vihetné magával az egész műsort...
Zolee75
Kéreti magát.Úgy tűnik a Zámbó gyerek meghozta a totális bukást :)
Nakimaga
Eddig se néztem és nem fogtok sírni látni !:)
Feraj49
Jelentkeznek helyette mások százával ! Már úgy is arra gondoltam már rájuk nőt a szék.ezért nem tudják másoknak átadni.
musicnummer1
Helyes !!! A müvésznö hogy tudott idáig is ilyen mélypontra süllyedni ???
Mobil123
@musicnummer1: Mégis milyen magasról süllyedt ide???
SwordFish
Igen. Az RTL Klub mindenkit ki fog rúgni. A következő új nevek merültek fel.

1, Zséda (Keresztes Ildikó helyett)
2, Pataki Atilla (Nagy Feró helyett)
3, Kasza Tibor (Geszti Péter helyett)
4, Malek Andrea (a testvérét váltaná , a Voice-t hagyná ott, mert az még szarabb)

Persze Index Búlvár meg Bors Online, meg ilyen ehhez hasonló pletykalapokban.
:-))
Kutyafüle
Én elhiszem, hogy egy olyen mentor szerep nagyon megterhelő idegileg-lelkileg, de az idén már látszott az Ildikón, hogy nem tud helytállni eben a szerepkörben. Labilis, nem jött be az, hogy örökké sírva fakadt. Vagy imitálta.
SwordFish
@Kutyafüle: Zséda sokkal jobb mentor lesz! :-))
Kutyafüle
@SwordFish: Ebben biztos leszek, de majd őt is kikezdik. Gesztit sajnálom, hogy távozik
dodo571031
Majd a bankóra nyomtatott arcmások fogják eldönteni ki marad s ki megy.külömben meg mindenki pótolható nem lesz tragédia egyikük távozása sem.
csa-csa
csak a Zsédát neee!
cseországban újra tél lesz mire kinyafizik magából egy mondatot
a száját meg nem tudja már hogy rakja
a hangja nagyon szép
ga-bika
nem is szabadott volna elvállalnia,illetve nem szabadott volna megbízni őt,mert zeneileg képzetlen.Énekelni megtanult,de az nem elég a zsürizéshez

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.