Exkluzív információt szerzett véletlenül a Wizzair árazási szokásairól naiv ügyfél. Alizee a tegnapi egész napos 20%-os kedvezmény délutánján kinézett egy járatot, ami estére már drágább volt, mint ahogy az lenni szokott. Az ügyfélszolgálaton kiderült, hogy a vásárlók számára nem látható sávos rendszerben szórják a jegyeket, amiből az első 35 darab kipörgetése után emelkedik az ár. Hogy miért nem követhető sehol, mennyi van még belőlük kategóriánként, az rejtély: Ma (azaz ápr. 30-án) a WizzAir 20%-os akciós napot hirdetett, így ezen felbuzdulva elkezdtük a párommal nézegetni a járatokat egy esetleges nyaralást tervezgetve. Sikerült találni egy-két tényleg akciósnak nevezhető, júniusi járatot, majd estére halasztottuk a jegyfoglalást, hogy addig legyen időnk megnézni a szálláslehetőségeket is. Most, este fél 10-kor meglepődve tapasztaltuk, hogy a kora délutánhoz képest 3-4 ezer ft-okkal emelődtek az árak, főként odaútra (két időpontot is néztünk). Mivel a honlapon sehol sincs erről tájékoztatás, gondoltam, érdeklődöm a telefonos ügyfélszolgálaton, netán lejárt-e az akció. Nem az összegről van szó, de menet közben ugyan miért is emelgetnek az árakon? [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.