Akik lázadnak a Nemzeti Színház új vezetése ellen, nem is tudják, milyen az igazi balhé – mondja a Heti Válasznak Földes László Hobo. A Vidnyánszky Attila által a Nemzetibe leszerződtetett Földes László az őt ért támadásokról a hetilapnak azt mondta: kapott száz gratuláló levelet, és csak ketten írták, hogy kiábrándultak belőle, ami szerinte nem rossz arány. A zenész nem érti, honnan veszik a bátorságot azok, akik nem is ismerik Vidnyánszky Attilát, hogy minősítsék. Ő tizennégy éve ismeri, és már akkor járt hozzá Beregszászba játszani, amikor még senki. Ha az elmúlt években nem volt baj, hogy vele dolgozott, akkor most mi változott? Debrecenben nem volt fasiszta, Budapesten az lesz? – kérdi Hobo, szerencsétlennek nevezve, ami Vidnyánszky kinevezése körül folyt. Tehetségtelen, jelentéktelen, korábban számtalan feneket kinyaló kultúrpróféták és színházi törpék bújtak a háta mögé, és majdhogynem szócsőnek használták – vélte a zenész, aki úgy látja, a pénz körül forog minden: ki kap...

Forrás: ujasz.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SELIG
Majd a munkája bizonyítja, hogy milyen is.
scandináv
"Miért nem hallgatnak a seggnyalók?"...seggnyalók mindkét oldalon vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.