Egyszer már hallottuk az ultimate érvet, hogy az utast abúzáló ellenőrök nem is ellenőrök voltak, hanem biztonsági őrök, és nem is abúzáltak, mert a hazugságvizsgáló azt mondta. Valami hasonló történt ezúttal a Batthyányi-téren. Az ellenőrnek látszó tevékenységet végző személyek hamis jegyre hivatkozva kiosztottak egy 16 ezer forintos büntetést naiv ügyfélnek, aki egy megállóval korábban vette a jegyét. Nem elég, hogy a befizetett büntetést kamatostul követeljük vissza naiv utasnak, de ezúttal szeretnénk egy BKK és alvállalkozóitól FÜGGETLEN vizsgálatot kérni, milyen alapon lopják el rendszeresen az utasok érvényes jegyét? És kik? Számos visszásságról hallhattunk már a BKK berkein belül, de most egy új, elképesztő büntetési eljárással találkoztam. Mondanom sem kell, hogy értetlenül és tehetetlenül álltam a megvásárolt, kilyukasztott jeggyel a kezemben, mialatt körül álltak az ellenőrök. A metrón. Ahol mindenhol ellenőriznek lefelé. Mivel sajnos otthon felejtettem a bérletem, így teljes nyugalommal elővettem az egyik pénztárban korábban vásárolt jegyeket, amiket pont az ilyen helyzetekre tartogattam. A Kossuth téren elővettem az egyik jegyem, kilyukasztottam, odaléptem az ellenőrök elé, majd amikor ellenőrizték, nyugodtan zsebre vágtam, és tovább sétáltam. Felszálltam a metróra, majd a következő megállónál, a Batthyány téren le is ugrottam róla. A mozgólépcsőn felfelé hallottam, hogy kifelé is ellenőriznek. Teljes nyugalomban elővettem a jegyem, felmutattam az ellenőrnek, aki rögtön elvette és elém állt. Először azzal kezdett fenyegetni, hogy hamis a jegyem. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

honeykiss
Kapja be a BKK és az összes köcsög ellenőr...tiszt.a kiv.-nek
ila51
egy otthon felejtett bérletet be lehet mutatni , és akkor nincs bírság , és rinya ! :))
coyote3
Köll a lé melegdávidka jutalmára...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.