Most érdemes luxusingatlant vásárolni Genfben, a városra korábban jellemző elképesztő árak ugyanis az elmúlt hónapokban jóval közelebb kerültek a földhöz. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az a korábban 39,5 millió frankra becsült ház, amit még a szaúdi uralkodó építtetett nyaralónak végül kilenc hónapig volt piacon és csak 31,5 millió frankért sikerült vevőt találni rá. Az ingatlanosok statisztikái szerint a legkevesebb hatmillió frankos házak értéke 25 százalékkal csökkent az utóbbi egy évben. Felkerült a cégér az Andrássy út legújabb luxusüzletére. Ezúttal kivételesen nem a szeptember 9-én nyitó il Bacio di Stiléről, hanem a Breitlingről van szó, akik várhatóan heteken belül megnyitnak. Kedvcsinálónak addig is itt van a Navitimer Cosmonaute Blacksteel kiadása, amiből csupán ezer példány készül, darabjáért pedig 9590 dollárt (kb. 2,2 millió forintot) kérnek. 81 százalékkal növelte nyereségét a Salvatore Ferragamo az idei első félévben. A forgalom ennél kisebb mértékben, csupán 15%-kal növekedett, a jelentős nyereség-gyarapodást ráadásul úgy sikerült összehozni, hogy 25 millió eurót költöttek terjeszkedésre. [...] Bővebben!
Olcsóbb lett Genf és nyit a Breitling - Burzsuj á la carte
Forrás:
Burzsuj
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
- Mexikóból csábítják a Fradi kulcsemberét - sajtóhír
- Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás