Végre nem kell többet találgatni, mikor nyit az il Bacio di Stile. A tegnapi bejelentés szerint szeptember 9-én, vagyis kicsivel több mint két hét múlva nyílik meg az Andrássy út luxusáruháza, aminek első reklámkampányához az észt Karmen Pedaru adja az arcát. Az első bejelentéstől számítva két és fél évig tartó munkálatok összköltsége mostanra meghaladta az ötmilliárd forintot, ami csak azért nem okozhat gondot, mivel a tulajdonos Gattyán György időközben ennél sokkal nagyobb összeggel tudta növelni vagyonát. Mondani is felesleges, hogy igyekszünk mindenről első kézből beszámolni, addig is itt olvashatjátok hogyan indult az il Bacio di Stile projekt, itt pedig azt, melyik márkát hányadik emeleten kell majd keresnetek. A júliusi brutális rablótámadás után újra megnyitott a Vertu Boutique. Arról sajnos nem tudunk beszámolni, hogy elkapták volna a tetteseket, de reméljük erre sem kell már sokáig várni. Makaón épít luxusszállodát a Versace. Az olaszok a kaszinóturizmus egyre nagyobb hullámát lovagolnák meg, ráadásul már nem is számítanak teljesen rutintalannak a szállodaiparban. Jelenleg Ausztráliában és Dubajban működik Palazzo Versace, utóbbi legizgalmasabbnak hangzó szoláltatása, a hűtött strand viszont legnagyobb sajnálatunkra örök ígéret marad. [...] Bővebben!

Forrás: Burzsuj
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.