Bakács Tibor a Facebookon kér segítséget, mert mint írja, jelenleg nem rendelkezik jövedelemmel.

A korábban szinte mindennel foglalkozó Bakács természetesen tisztában van vele, hogy végezhetne közmunkát, de azt írja, akkor már inkább öngyilkos lenne.

Íme a teljes bejegyzés:

Barátaim! Kevés kivétellel (drogfutárság, bérgyilkosság, BKV ellenőr) bármilyen munkát elvállalok, havi százezer forintért, hogy enni adjak családomnak, magamnak. Jelenleg nem rendelkezem jövedelemmel. Van három gyerekem. Korábban részt vettem újság, rádió, fesztivál alapításában, voltam főszerkesztő, főszerkesztő helyettes, rovatvezető, külső munkatárs, majd celeb, tudok főzni, értek a borokhoz, a filmekhez, gyerekekhez, illetve tudok úgy csinálni, mintha bármihez is értenék, profi vagyok . Az uralkodó politikai elit utál – én is őket – és mindenféle módon megakadályozza, hogy munkát kapjak a médiában. Tudom, hogy a közmunka lehetősége rám is vár, de akkor inkább öngyilkos lennék, ami viszont bűn. Még a szalámi lopásnál is nagyobb. Tehát segítsetek meg valamiféle munkával, ígérem szorgalmas, és hasznot hajtó munkás leszek.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
faszikám!!! Menjél el plakátot ragasztani, vagy vasazni, abból is meg lehet élni,a közmunka neked büdös mi???A szalámilopás nem???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csodapók
Bakáts Tibor Settenkedő igenis kapott munkát a szalámi + sajt lopás után is! Ezek szerint ott is kitelt a becsülete! Én a lopást egyébként nem kezelem egyformán, sokakkal ellentétben. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy valaki egy zsömlét lop-e, vagy Pick szalámit. Az empátiám nem terjed ki rá, mert legutóbb, amikor rinyált, közölte, hogy a jövedelme alig több, mint a rezsije. Nekem is, de még életemben nem loptam egy zsömlét sem. Elvállaltam azonban olyan munkát, ami "méltóságomon aluli" ugyan,
de megkeresem a szalámira valót. Igaz, az nem 6-7ezer Ft/kg-os Pick szalámi...
Akinek eltartandó gyereke van, de nem vállalja el a "közmunkát", az vagy hazudik,
vagy nem apa, ...tehát nem ember!
Csodapók
@Csodapók: Megnéztem: én írtam rosszul:
a neve helyesen Bakács.
Tootsy
@Csodapók: Valami mas miatt van ekkora gebaszt korulotte, es talan nem is a lopas miatt,... Ugy van, ahogy mondod, meg mindig ir cikket a Hocipobe, most neztem meg, rajta van a szerkesztoi listan, a cikke is bent van. Akkor ki nem ad neki munkat? Valami bekattanhatott nala...

Bar abban is egyetertunk: neha nekem sem jutott tul sok kajara, abbol is inkabb a gyerekem kapta a kajat, de eszembe nem jutott volna meg egy kiflicsucskot sem lopni, sem barmi mast., de en me'g mindig tartom magam ahhoz, hogy SENKINEK sem szabadna lopnia, es pont azok lopnak, csalnak a legtobbet es a legjobban, akiknek jo peldaval kellene eloljarniuk a fiatalok elott...

Az utolso mondatod mindent elmagyaraz a lenyeggel kapcsolatban...:o))
Csodapók
@Tootsy: Abban meg Neked van abszolút igazad, hogy azok, akik a legtöbbet lopják, büntetlenül megússzák, és ez nagyon nem helyes. A Hócipőről nem tudtam, de pár hónapja véletlenül találkoztam a hírrel, hogy valamelyik dél-nyugat magyarországi lapnak írogat...
Ma Magyarországon olyasmi, hogy jó példával elöljárni, sajnos nem "trendi". :(
Tootsy
@Csodapók: Csillagom, gepeld be a keresobe, hogy hocipo.hu es lejon a teljes lap, csak internetes formaban. Nekem mindig is ez volt az egyik kedvenc lapom, mert a jo szovegek mellett mindig is adathu volt. En pl. tegnap este is ott lattam a Bakacs nevet, mintha mi sem tortent volna. Akkor meg mit rinyal? Persze, egy cikkbol nem lehet megelni egy honapig egy csaladnak, az igaz, ...:o((

Ne lopjon, NE LOPHASSON senki sem, semmilyen szinten, mert ez hozza az osszes bajt az orszagra, aki lop, csal, az mar egeszen biztos, hogy hazudik is, hiszen a lopast, csalast takargatnia kell valamilyen atlatszo dologgal... Es ekkor mar nincs erkolcs es nincs hatara a lezullesnek... Sajna, ezen a lejton a baloldal inditotta el a folyamatot, de az egesz elmult idoszak a haboru utan 2010-ig csak egy gyenge kis probalkozas volt ahhoz kepest, amit ez a kormany az elmuttharomesfelev alatt produkalt...:o((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.