"Digitális forradalom vagy zsákutca?" címmel jelent meg egy poszt a könyvesblogon, mely szerint svéd tudósok hada próbálja kideríteni, hogy mennyiben változtatja meg olvasási szokásainkat a digitális kijelzőről való olvasás.
Forrás:
webisztan.blog.hu
Feltöltő: charlie
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Végigböngésztem a sok kommentet; jó volt látni, hogy ilyen sokakat megmozgat a téma. Engem leginkább az alábbi két gondolat ragadott meg mindebből:
"A szenzációhajhászás és pánikkeltés mellett van némi valóságtartalma. A webes szövegek, tartalmak valóban más élményt jelentenek, máshogy olvassa őket az ember. Ez nem jelenti azt, hogy bármilyen minőségi viszony lenne a könyvek és a blogposztok között, de aki a második olvasástechnikát sajátítja el előbb, annak az első talán kissé nehezebb lesz - ezt igazán az ebben az évtizedben születetteknél lehet majd ellenőrizni." (TRambó)
"Az én tapasztalatom, hogy a netes böngészés, monitorról olvasás miatt sokkal felületesebben pásztázom a papír alapú szöveget is. Türelmetlen vagyok, terjengősnek tartom a hosszabb szövegeket, hiányolom a lényegi információk kiemelését. Biztos, hogy sokat köszönhetek a netnek, de hogy áthuzalozza az agyat egy sokkalta gyorsabb, bizonyosabb értelemben agresszívebb információvadászatra, abban is biztos vagyok." (Méhenkívüli)
Ezt az "áthuzalozza az agyat" érzést már magamon is tapasztaltam, és nem túl nagy örömmel vettem tudomásul. Pedig igyekszem, hogy minél nyitottabb legyek, de annyira a papíralapú könyvek világában szocializálódtam, tanultam, éltem egy-két évvel ezelőttig, hogy azt hiszem, nekem már csak ez jelenti a "teljes értékű" olvasásélményt, főleg szépirodalom esetében.
Furcsa és kétoldalú ez a felgyorsult, információbőségben tobzódó (néha szenvedő) "szép új világ". Pár hónapja volt egy filmélményem: ez jut eszembe a kapcsán... Nagy várakozással újranéztem középiskolás éveim egyik katartikus élményt adó filmjét (Fellini: Amarcord). Csalódás volt. Fakó, néhol unalmas lassúsággal csordogáló; bár pár helyen még most is megcsillant valami abból, amiért annyira szerettem.
Persze lehet, ez nem a legjobb párhuzam, mert a film alapvetően a képiségre építő művészeti ág; de vizuálisan is annyira el vagyunk kapatva manapság, hogy a lassúbb, türelmesebb befogadás nehezünkre esik már e téren is.
Vajon a klasszikus könyvvel is így járunk (járok) majd? Örülnék, ha a minőségnek, tartalomnak nem áldozna le; abban az esetben el tudom fogadni - begyöpösödött bölcsész-könyvmoly létem dacára is - az e-bookot. :)