A kultfilmből idézgetett poénok mára már teljesen beépültek a hétköznapi beszédbe. 

Gáspár Sándor a Life Tv Ébredj velünk című műsorába érkezett vendégként, ahol többek között arról is beszélt, milyen tapasztalatokat szerzett az Üvegtigris forgatása alatt.

Nagyon vártuk, milyen lesz az első hét fogadtatása a bemutató után, és nagyon jó híreket kaptunk. Ettől függetlenül rendkívül meglepő volt, hogy akármerre mentem, döbbenet volt azt tapasztalnom, hogy utánam rohannak

– emlékezett vissza a filmben Rókát alakító színész.

Hoppá! Gáspár Sándor az Üvegtigris esetleges folytatásáról beszélt

A folytatásról is kérdezték Gáspár Sándort a műsorvezetők, ám erre nem adott egyértelmű választ.

„Most nagyon titokzatos leszek, hogy felstrófoljam az érdeklődést, beszéltem róla magánemberként valakivel”

– mondta titokzatosan a művész.

Azt, hogy ez a mondat folytatást jelent vagy sem, nehéz eldönteni, de az biztos, hogy óriási örömmel fogadná a nézőközönség a népszerű vígjátékot – írja a Blikk.hu.

Forrás: Blikk.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Attól, hogy róka, még nem kellene az összes bőrt lenyúzni róla. Való igaz, hogy az első kettő a magyar filmvígjátékgyártás aranylapjaira került. Viszont a harmadik inkább a sárba. (Szerintem) az már roppant silányra sikeredett.
Attól, hogy valaminek sikere volt, még nem kellene mindenáron a pénznyerőbe dobni. Kitűnő példa erre pl a Meseautó Kabos-féle és a mai változata. Ég és föld...
namihami
@Maccska: A mai kor roppant gyenge (világviszonylatban is) vígjáték termése mellett ezek a filmek (és anno a Bujtor filmek is) a remek darabok közé kerülhettek. Ahogy a Spencer-Hill darabok is.
Sajnos, azok az IGAZI filmvígjátékok (Csendőr filmek, Buszos sorozat, Fernandel és ez a kategória) már abszolút kihalt.
És akkor még nem is beszéltünk a műfaj igazi nagyágyúiról, a Monty Python alkotóiról. Olyan gyöngyszemekkel, mint a Brian élete vagy a Gyalog galopp.
Emmersson71
A 3. részben egyetlen értékelhető momentum van - Szabó Erika segge -, de azért nem kell megnézni az a celluloid-hulladékot!

www.youtube.com/watch?v=b0dqea7mbus

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.