Van az úgy, hogy kicsit túltolják a bulit a Szigeten. 

A féktelen bulizásnak is vannak határai, egy ilyen hatalmas rendezvényen pedig, mint a 95 ezer főt befogadni képes Sziget Fesztivál, nagyon fontos, hogy a közönség biztonságára is ügyeljenek – írja az Index.hu. Ezt pedig nemcsak a szervezők és a területen dolgozó biztonsági őrök tudják, hanem maguk az előadók is, akik készséggel közreműködnek, ha épp erre van szükség.

Szombat este a Party Aréna sátorban állt a DJ-pult mögé Alan Walker. A fiatal lemezlovasra rengetegen voltak kíváncsiak, a sátorból szabályosan kifolyt a tömeg, a későn érkezők már csak nehezen tudták a belső térbe verekedni magukat. 

DJ mentette meg a potenciális katasztrófától a bulit a Szigeten

Fotó: Facebook

A biztonság viszont mindennél fontosabb, és miután ekkora tömegben és hangzavarban igen nehéz lenne leszedni a magasból a rendbontó fesztiválozókat, mikor egyikőjük már csaknem a plafonig mászott, a biztonsági szolgálat Alan Walkerrel együtt a legjobb megoldást választotta:

A DJ lehúzta a zenét, és ő maga kérte meg a férfit, hogy szíveskedjen lejönni a tartószerkezetről, mert addig nem folytatja a show-t.

A tömegnek sem kellett több, mindenki egyszerre kezdte kiabálni a magasban csüngő fiatalembernek, hogy jöjjön le, mert folytatnák a mulatozást. Mindez talán csak egyetlen percig tartott, a srác engedelmesen visszamászott a talajra, ahol már várta őt a biztonsági szolgálat, hogy elmagyarázzák neki a szabályokat.

Forrás: Index.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
A kultultúrháknak a szorakozása is olyan,mint a való világé!Olyan "háborús"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.