A közelmúltban megjelent Krúbi új albuma, ennek kapcsán készített interjút vele a Recorder. 

"Amíg Orbán ki nem öregszik a politikából, addig ő marad a mi új Kádárunk" – a közelmúltban megjelent a kormánykritikus előadó új albuma
Fotó: Youtube

Nem meglepő, hogy a politika is szóba került, hiszen Krúbi híresen nem kormánypárti. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, merész performansszal érkezett a Fidesz fellegvárába, a debreceni Campus Fesztiválra Krúbi és csapata, de a Sziget Fesztivál is zengett a "mocskos Fidesz"

Később a kormánypárti publicisták nevében Lentulai Krisztián véleményezte a pomázi rapper produkcióját

A zenész elmondása szerint nem szeretne forradalmár szerepében tetszelegni, miközben nem érzi magát annak.

Az új lemez politikai töltetéről is kérdezték, azzal a felvetéssel, hogy „mintha lenne egy kis fásultság ebben a lemezben, hogy itthon úgyse változik soha semmi”.

A trágársághoz hasonlóan itt is inkább arról van szó, hogy Krúbi mint a politikához gyakran hozzászóló rapper hogyan van jelen az életemben. A 2022-es választások után megváltozott, hogyan viszonyulok a magyar politikához.

- fogalmazott Krúbi.

Mint mondta, már a választások előtt is kiábrándult volt, de akkor még tudott átmenetiként tekinteni a magyar politikai klímára, " aminek jön majd helyére valami, ami vagy jobb lesz, vagy rosszabb".

 ’22-ben viszont az a lesújtó, és egyben megnyugtató érzés tört rám, hogy ez a rendszer konstans. Az ellenzéki összefogás halálpontosan ugyanakkora kudarcot vallott, mint előtte bármi más, pedig már a Fidesztől függetlenül se lehetett érte lelkesedni. Elkezdtem azt érezni, hogy amíg Orbán ki nem öregszik a politikából, addig ő marad a mi új Kádárunk – 3-4 ciklusig még biztosan.

Hozzátette:

A választások óta azt érzem, hogy ez ugyanolyan állóvíz, mint a szocializmus volt, és a rendszerváltás rövid ideig tartó illúziója után csupán annyi történt, hogy az előző Nagy Testvért lecseréltük Orbánra. Ezzel pedig a saját szerepem is újrakereteződött a rendszerben, de közben azokkal a dalokkal koncerteztem, amikben még mást éreztem, és az újakat még nem adtam ki. Ebből a disszonanciából született a Partyzán is.

- fejtette ki véleményét.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: Index.hu, Recorder

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Ismét OV lesz a fidex főtitkára semmi kétség!!
Ki más kenne elfogadható ennek szellemi közösségnek mint a felcsúti vezér!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Clavigo
@m73: Lehet már pelenkázni kell ezt a vén hülyét...
ómió
Újabb "efftársi album"!? És hazudozni csak a régieket képes!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.