Azahriah három nap alatt körülbelül 300 millió forintot tehet el tisztán, melyet az előadó már nem is tud csak úgy egyszerűen elkölteni. Állítása szerint a legnagyobb luxust az anyagi szabadság és biztonság jelenti.

Azahriah néven megismert zenész milliókat kaszálhat a tripla telt házas koncertsorozatával, mely péntektől vasárnapig tartott a Puskás Arénában. A 22 éves előadónak a legnagyobb luxust mégis az anyagi szabadság és a biztonság jelenti – írja a penzcentrum.hu. Elmondása szerint olyan hatalmas összegről van szó, amit már nem nagyon tud mire elkölteni.

Azahriah elárulta, mit vesz a koncertekből befolyó százmilliókból

Azahriah elárulta, mire költi azokat a százmilliókat, melyeket a koncertjei után kap/Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A fiatal előadóművésznek a robbanásszerű sikere miatt gyorsan meg kellett tanulnia bánni a pénzével. A sztár a Friderikusz Podcastban mesélt arról, hogyan viszonyul a pénzhez, és mire fogja költeni.

„Ezek már olyan összegek igazából, hogy nem is nagyon találnék már impulzust abban, hogy ezt elköltsem. Max ha szerencsejátékoznék vagy valami végtelen pénz nyelőcsőben találnám meg az élvezetemet, akkor biztos, hogy el tudnám költeni.Egyébként ez nekem olyan mennyiségű pénz – nyilván meg se közelíti az igazi gazdagokat, de – ez annyi, hogy én ezt nem tudom már mire költeni”

- szögezte le a zenész. Vásárolt már drága gitárokat, ruhákat, cipőket, és az életszínvonalának fenntartására költ rendszeresen.

A pénzkezeléssel kapcsolatban menedzserei is adtak neki tanácsokat.

„Ők mondták nekem, hogy van az állampapír, meg hogy a lakás biztos pontot fog nyújtani az életben”

- mondta. – emlékezett vissza a fiatal énekes. A legnagyobb luxust számára mégis az anyagi szabadság és a biztonság jelenti. El szeretne utazni Kínába és azt is bármikor megteheti ha például valamelyik családtagja megbetegszik, a legjobb egészségügyi ellátást biztosítsa neki.

A blikk.hu korábban egy koncertszervező szakember segítségével megtudták: a tripla telt házas Puskás Aréna-koncersorozaton Azahriah legalább 300 millió forintot kaszálhat.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
Nekem furcsa az ő zenéje, szóval nem vagyok a rajongója, de megnéztem a vele készült Friderikusz riportot, és láttam egy okos, értelmes srácot, aki méltó beszélgetőtársa volt Fridinek. A korához képest nagyon érett gondolkodású, jó beszédkészségű, józanul gondolkodó gyerek, akinek nem vette el az eszét a siker, és a sok pénz.
Távol áll tőle a GwM típusú buta, hivalkodó rongyrázás. Egy sikeres és gazdag 22 évestől ez nem semmi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
Azahriah jótékony célokra is szokott költeni.
Sakk Matt
@izéke: Csak kis hazánkban ilyen szemérmesek és sértődékenyek az emberek, ha pénzügyeikről van szó. Az egy abszolút kikalkulálható adat, hogy kb mennyit tesz zsebre a srác. A kérdésre pedig nem kötelező válaszolni.
Persze Azariah van olyan intelligens, hogy tudja, egy hatalmas bevétel már társadalmilag is kötelez. Mindamellett, hogy miért is ne érdekelhetné a riportert és az embereket, mihez kezd a pénzével? Nyilván nem azt akarjuk tudni, mennyit költ majd a barátnőjére, hanem a következő projektjeiről, esetleges komolyabb nemzetközi, akár tengerentúli karrierről.
Friderikusz pedig az egyik legjobb riporter. Nem pofátlan, de bátran kérdez. Tiszteli a beszélgetőtársat.
Nagyon félreértettél valamit, ha egyáltalán láttad a riportot!
jáger laszló
Nem érdekel!
Ö pénze azt vesz amit akar!
csak ennyi
barátilag
J.L.
zenebohóc
@csak húgy...: Passzív jövedelem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.