Jó, szorgalmas gyerek módjára elmész a Kálvinra már a vizsgaidőszak előtt két hónappal, hogy lefénymásold azt az egy-kétezer oldalt, amit egyetlen, előadásokat látogató évfolyamtársad gyűjtött össze kemény munkával. A délelőttöd nagy részét barátságos gépek társaságában töltöd, de mindezt abban a tudatban, hogy délután már talán elmehetsz Normafára hóangyalozni, vagy napozni és nyulakat kergetni a Margitszigetre. Ezt így, március közepén sosem lehet tudni előre. Az üdítő program után, immár nyugodt lelkiismerettel, hogy megvan már az a pár hatos betűmérettel írt, nullás sorközös oldal, amibe talán beleolvasol majd egy nappal a vizsga előtt, de inkább meggondolod magad és mégsem mész el vizsgázni, betérsz egy közeli kávézóba, (mert kimerített a délelőtti munka) hogy megigyál egy ezer százalékos narancslét, ami jó véresre marja végre a tegnapi beton pizza által felhasogatott szájpadlásodat. Jóízűen elfogyasztod a nedűt, majd fizetsz és hazaindulsz, ahol már vár a maradék kínai kaja. A dolog persze nem ilyen egyszerű, mert idő közben forgalmi akadályba ütközöl, ahol kénytelen-kelletlen elidőzöl. Mega lomtalanítás zajlik a Kálvin téren. Hatalmas kupacokban turkálósnak is ciki otthonka, számos ágybetét, jó pénzért értékesíthető fémdarab, wc ülőke, a szocializmus emlékeit őrző, egy-két helyen ugyan kiégetett, de abszolút hasznosítható kockafotel. Na de elég is a handabandából. Ezek a csodás retró darabok ugyanis eladók. Ez egyrészt azért fantasztikus dolog, mert a retró reneszánszát éli épp és minden normális, de mindenesetre divatos arc ilyenekkel rendezi be lakását vagy ilyeneket húz magára. Másrészt pedig itt pont el tudod költeni azt a kétszáz forintot, ami a fénymásolás után maradt, hogy felújíthasd ruhatáradat. Ha anyuci, sejtvén azt, hogy nem csak a történelem, de a divat is ismétli önmagát, megőrizte számodra csodás narancssárga-barna frottír haspólóit, netalántán a nagyi kihízta a babos otthonkát, szerencsésnek mondhatod magad. Ellenkező esetben újítanod kell, mert ciki vagy. Mit neked Retrock meg Supernova?! (Az illusztráció saját munka)
Lomok a Kálvin téren: secondhand szemét
Forrás:
Kultplay
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás