Életelixír

Három amerikai tudós, köztük  két nő, valóra váltotta az emberiség legősibb vágyát: felfedezte az életelixírt. Pontosabban azt a molekulát találta meg, amely kulcsszerepet játszik az öregedésben és a rákbetegségben. Meg is kapták érte az orvosi-élettani Nobel-díjat.

Gyanítom, hogy az igazán érdekes történet számunkra csak most kezdődik. A hagyományos gyógyászattól a plasztikai sebészetig valószínűleg rengeteg iparág kezd őrült versenybe azért, hogy ennek a csodálatos felfedezésnek a hasznát lefölözze, minél nagyobb üzletet csináljon belőle. Nők és férfiak milliói már ma is vagyonokat költenek arra, hogy bizonytalan eredetű zsírokkal kényeztessük a bőrüket, hogy amennyire csak lehetséges, megfeleljenek az éppen aktuális fiatalság- és szépségideálnak. A termékek tényleges hatását soha senki nem ismerte meg. A női magazinok sikeresen tartják ébren az örök női szépség mítoszát a kozmetikai cégek és a plasztikai sebészek legnagyobb örömére. Újabb és újabb vágyakat ébresztenek, s ha egyszer sikerült a szépség és a fiatalság bűvkörébe vonzani a nőket, márpedig ez mindig sikerül, akkor már könnyű rájuk erőltetni a kötelező elvárásokat. A szépségindexek, szépségikonok, fittnesz-rítusok, fogyasztói sztriptízek képei össztűzként zúdulnak az olvasóra, aki előbb-utóbb behódol a tömegesen előállított szépségideálnak. Mindenki sovány és fiatal akar lenni. A gazdasági és pénzügyi válság ellenére a kozmetikai cégeknek nem kell attól tartaniuk, hogy csődbe mennek.

Vajon mi történne a gazdasággal, ha a női piac beomlana? Ha megszűnne a testsúlykultusz és az öregedéstől való félelem? Ha nem minden nő ugyanazt az egy kérdést tenné fel, amit a magazinok szerint fel kell tenniük: „Szépek vagyunk, mi nők, vagy sem?”

Akik arra tippelnek, hogy összeomlana, tévednek. Az egyik fontos változás éppen az, hogy a tömegmédia régóta nem csak a nőkben tartja ébren a vágyakozást a fiatal külső, a sima bőr, a vonzó tekintet és a dús hajkorona iránt, hanem régen a fegyelmező eszközök uralma alá hajtotta a férfiakat is a testépítés, a fogyasztás, a ránctalanítás és a plasztikai sebészet különböző formájában. A vonzó férfi fiatal, kisportolt, erős, arcán legfeljebb egy markáns nevetőránc és tökéletesre igazított borosta.

Valóban ennyire elszürkült az olvasói képzelet? Mindenki a tömegesen előállított fiatalságideálnak akar behódolni? Várjuk az új csodaszert, amitől eltűnik a ránc, a folt, a háj? Új vallás korszaka jött el?

Talán igen. Amikor a három amerikai tudós felfedezte a sejtek öregedéséért felelős enzimet, valóban új korszakot nyitott az orvostudomány, a rákkutatás és a gerontológia történetében, és vélhetően a szépségipar és a plasztikai sebészet forradalmi átalakulásához is hozzájárult. Nem lennék meglepve, ha ezután a kozmetikai- és reklámipar megújuló erővel indítana hadjáratot a fiatalság és a szépség kultusza nevében a sajtó hatékony közreműködésével. Csak be kell venni egy szépségkapszulát, amely megállítja az öregedést, és kész. Mert hiába roppant össze a nőiesség misztikuma és csengett le a hetvenes évek elején a szexuális forradalom Európa-szerte, ha megmaradt a női és a férfi test, amelyekre mindig új, modernizált szépségmítoszokat lehet ráaggatni, mindig az adott kor szépségmítoszát. Tudományból üzletet csinálni sokak számára meseszerű meggazdagodást jelent. Csak el kell érniük, hogy egy unalomig uniformizált világban éljünk, ahol Budapesttől New York-ig ugyanazon szépségeszmények képeinek fürdőjében merítkezünk meg. Aki hagyja magát bolondítani, könnyen oda kerülhet. Mert megérdemli.

(A szerző szociológus, író, politikus)