A nap képe – Berlin egy tűzfalon Budapesten

Színes, figyelemfelhívó falfestménnyel állított emléket a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport annak kíván emlékére 30 évvel ezelőtt történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése.

Bezárt minden Bitcoin-hívő ikonikus helye, a Room 77

Talán túlzás ezt leírni ebben a formában, de ami a muszlim hívőknek Mekka vagy a buddhistáknak Lumbini, az volt a decentralizáció, a kriptovaluták és a bitcoin hívőinek a Room 77 bár Berlinben, Németországban.

Berlin naggyá válása

100 évvel ezelőtt, 1920. október elsején jött létre a ma ismert határok közötti Berlin, amely akkoriban a Föld második legnagyobb kiterjedésű metropoliszának számított (csak Los Angeles előzte meg), népességét tekintve pedig a harmadik helyen állt London és New York mögött.

Már a németek is nemet mondanak az átláthatóságára?!

Pedig már egész közel volt Németország ahhoz, hogy az új berlini reptér átláthatóságát biztosító blokklánc alapú rendszert vezessenek be.

Csökkent az első negyedévben a tömegközlekedés forgalma Németországban

Az első negyedévben mintegy tizedével csökkent az autóbuszok és kötöttpályás tömegközlekedési eszközök utasforgalma Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes felmérésen alapuló becslése szerint.

Karantén-ellenes tüntetés: Németország, Berlin

Elkezdődtek a lázadások a hazug kormányok és többek között a vakcinák gyártásban érdekelt Bill Gates ellen is, aki nyakig benne van a koronavírusos balhéban.

Olyan maszkokban mentek dolgozni a parlamenti képviselők, mintha divatbemutatón lennének

A német képviselők megadták a módját az ülésnek.

Nemrég még megszállták Magyarországot, de most bajban a német autóipar

Miközben rohamléptekkel épül az újabb német autóipari beruházás Debrecenben, most úgy tűnik, sokkal inkább kétségbeesett előremenekülés részesei vagyunk mint egy komoly határokon átívelő innovációé.

Nekünk is megköszönték a németek, hogy ma itt tarthatnak

Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája újraegyesítéséhez nyújtott segítségért szombaton Berlinben a német fővárost kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségen.

Gyurcsány Ferenc: ez nem a “Ki nevet a végén"?

"Európa a szabadság földje marad.

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta a hagyatékát

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt – közölte pénteken a rangos nemzetközi szervezet.

A fővárosban befagyasztanák a lakbéreket, védenék az albérlőket

Szigorú ingatlanpiaci korlátozására készül a német főváros, Berlin városvezetés, nagy vitát kiváltó tervei szerint a 2011-es szinten fagyasztják be a lakások bérleti díját – jelentették berlini lapok hétfőn.

Merre tart a nagyvállalatok részleges kisajátítását javasoló berlini lakhatási mozgalom?

A német fõvárosban 77 ezer ember írta alá azt a kezdeményezést, amely az erre vonatkozó népszavazást sürgeti.

Berlinben öt évre befagyasztják a lakbéreket

A városvezetés reagált az elszabadult árakra, mostantól nem lehet emelni a lakbéreket. Se Merkel, se az ingatlanos cégek nem rajonganak az ötletért.

Amikor megalakult az NSZK

70 éve, 1949. május 23-án kihirdették a nyugati zónákból megalakult Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) alaptörvényét.

Rendőrök lepték el Berlin utcáit, egy férfi lövöldözött a városban

Gépfegyverrel felszerelt rendőrök lepték el Berlin egyik utcáját.Nagy erőkkel szállt ki a rendőrség Berlinben a Schinkestraßéra, ahol a bejelentés szerint egy férfi lövöldözni kezdett.

Szándékosan szöktethették ki az országból a berlini terrorista segítőjét

Német sajtóinformációk szerint a 2016-os berlini terrortámadás elkövetőjének segítője is volt, akit a német hatóságok villámgyorsan kit...Szán­dé­ko­san szök­tet­het­ték ki az or­szág­ból a ber­lini ter­ro­rista se­gí­tő­jét

Berlinben lép fel Ninh Long tenor

Berlinben lép fel Ninh Long tenor; a vietnami származású művész a Virtuózok idei versenyének korcsoportgyőzteseként Armel Opera Festival Díjat kapott, amelynek köszönhetően a Berlin Filharmónia koncerttermében mutatkozhat be szombaton.

Két szörnyű háború lett ebből! "Az ön hazájában, Magyarországon is elfelejtették"

"A néma forradalom" című német film a magyar nézők számára is szenzáció.

Gulyás Gergely Kossuthot idézte Berlinben: "mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a nép feje felett"

Kossuth szerint ez a demokrácia – az elmúlt napokban ugyebár ugyanezt követte a kormány a lakástakarékok állami támogatásának két nap alatt a Parlamenten átnyomott megszüntetésével és a közszféra tervezett több ezres leépítésével.

Több százezren tüntettek a rasszizmus ellen

A szervezők becslése szerint 240 ezer ember tüntetett szombaton Berlin központjában egy "nyitott és szabad társadalomért" a rasszizmussal és idegengyűlölettel szemben.

Korlátozhatják a régebbi dízelautók használatát Berlinben

A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.

Berlin is kibertámadásokkal vádolja Oroszországot

Nagy-Britannia és Hollandia után Németország kormánya is kibertámadásokkal vádolja az orosz vezetést. Steffen Seibert német kormányszóvivő pénteki nyilatkozata szerint csaknem teljesen biztos, hogy Moszkva megbízásából indultak a hazája ellen az utóbbi években intézett informatikai támadások.

Van élet az Oktoberfesten túl - őszi sörfesztiválok Európában

A Hétvégén elstartolt Oktoberfest minden bizonnyal a legismertebb sörfesztivál a világon, de az ősz tartogat még számos olyan rendezvényt, amelyeket legalább annyira érdemes meglátogatni, mint a Müncheni vurslit.

19-14-re verte a japánokat a férfi vízilabda-válogatott

A japánok felett aratott 19-14-es győzelemmel zárta a csoportkört a magyar férfi vízilabda-válogatott a Berlinben zajló világkupán.

Megint falat akarnak építeni Berlinben

Több méter magas betonfallal vehetik körül Berlin történelmi belvárosának egy részét.

A Volkswagen kétezer tisztán elektromos gépkocsival lép be az autómegosztás piacára Berlinben

We Share almárkája alatt a Volkswagen széles körű, tisztán elektromos autómegosztó szolgáltatással (Carsharing) jelentkezik egyes nagyvárosokban.

Megfékezték a Berlin közelében pusztító erdőtüzet

Megfékezték pénteken a Berlin közelében pusztító erdőtüzet, amelynek füstje elérte a német főváros területét.

Orbán betett a Demjén-famíliának - Agyrém, Rózsi a neved! - Városi Kurír

Demjén Ferenc öreg korára érdekes elveket tett magáévá.