Adathalászok támadják a szegedi egyetemet

Az egyetemi dolgozók számítógépes adataira, jelszavaira pályáznak azok a csalók, akik a napokban támadták meg az SZTE informatikai rendszerét.

Két magyar egyetem a világ legjobbjai közt

Két magyar egyetem került be a világ legjobb ötszáza közé.

Illegálisan fénymásolót találtak Szegeden

Fénymásolással sokszorosított egyetemi jegyzeteket, mesterpéldányokat foglaltak le nagy mennyiségben egy szegedi fénymásolóban a rendőrök.

Meghalt egy német orvostanhallgató Szegeden

Meghalt egy másodéves német orvostanhallgató a szegedi belklinikai intenzív osztályon hétfőn.

A havajozós hallgató

Ennek a hallgatónak esze ágában se volt egyetemre menni, apuka azonban ráparancsolt, hogy márpedig egyetem, különben dolgoznia kell, amit ugyebár azért már mégsem.

Jelmezbe bújnak a Miskolci Egyetem oktatói

„Ki a gyermek apja?” A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának tanárai a Kutatók Éjszakáján kibújnak egy kicsit a bőrükből.

Támogatás szociálisan rászoruló hallgatóknak Miskolcon

A kedden aláírt szerződés értelmében a Demján Sándor Alapítvány idén is 300, szociálisan rászoruló, nappali tagozatos, műszaki hallgatót támogat a Miskolci Egyetemen.

Növekedési pályán a Debreceni Egyetem

Az ország legnagyobb felsőoktatási intézményei közé tartozó Debreceni Egyetem iránti fokozódó érdeklődést mutatja, hogy idén az első évfolyamon minden eddiginél többen, összesen 7500-an kezdik meg tanulmányaikat.

Meglepő debreceni felfedezés

Kiterjedt klinikai és kozmetológiai kutatásokat indíthat el a Debreceni Egyetem felfedezése, azaz, hogy az emberi faggyúmirigy a külső behatások elleni védekezéshez egyebek mellett „marihuána-rokon” endocannabinoidokat termel a sejtjeiben.

Letették a miskolci uszoda alapkövét

Lerakták a Miskolc Városi Sportuszoda alapkövét hétfőn, a Miskolci Egyetem volt salakos futballpályáján.