„Fagyos öleléssel és sarkköri üdvözlettel” köszönti az Újévet börtönéből Alekszej Navalnij

Alekszej Anatoljevics Navalnij orosz ellenzéki vezető a Sarki Farkas nevű, sarkkörön túli büntetőtelepről küldött üzenetet.

Továbbra is előzetesben tartják az O1G pólók kitalálóját

Herczeg Zoltánt október 21-én fogták el egy másik férfival együtt a rendőrök, drogkereskedelem gyanúja miatt. Az ügyészség most a KÉK-alapító ellenzéki divattervező és társa letartóztatásának meghosszabbítására tett indítványt.

Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja - Ne feledje alkalom adtán megköszönni neki(k) a lakóhelyének adott, vagy nem adott rezsitámogatást

Az összesen 44.000 millió közforint rezsitámogatást Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja alapján osztották el a (vár)városok és a (vár)önkormányzatok között úgy, hogy a fideszes vezetésű Debrecen kapta a legnagyobbat, hat ellenzéki vezetésű kerületnek egy fillér sem jutott.

Ellenzéki előválasztás: lökdösődés a rajtvonalnál

Egyre kevesebben indulnak a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztáson.

Pozitív mintalevél a Kormánynak, hátha meghatódik! - Egy pennarágó segítsége a települési önkormányzatoknak

Hétfőnek napján, a kora reggeli órákban ezeket a sorokat olvastam a 444 hasábjain: „Ha pénz kell a kormánytól, akkor álljon le a kritizálásával“ - tanácsolta Jászberény ellenzéki polgármesterének, Budai Lórántnak az önkormányzati képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetője.

Pubicus: fizetnének a magyarok az oltásért!

Még a Fidesz-KDNP híveinek többsége sem ért egyet az oltáshoz szükséges regisztrációval – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.

A demokrácia diadala vagy ellenzéki erőfelmérés? A Momentum javaslata és petíciója

A hatalom gyakorlatában eddig csak az önkormányzati munkában tapasztalatot szerzett, vagyis a friss és ártatlan Momentum azt írja honlapján: írja alá a teljes előválasztásért!

Járványügyben mindenki kormánypárti? - a Nézőpont szerint perszehogy!

Sikerült a többséget meggyőznie a kormánynak a koronavírus-törvény hatálya és a járványügyi rémhírterjesztés elleni fellépés kapcsán - közölte legfrissebb, ezer ember telefonos megkérdezésével készített közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve a Nézőpont Intézet.

Dömötör államtitkár és a "mocsoládézás"

"Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól."

Együtt lép fel az ellenzék Orbán diktatórikus szabályai ellen

Összellenzéki sajtótájékoztatót tartottak a pártok a parlamentben a szájzártörvényről, s tiltakoztak a Kövér László által javasolt házszabályi szigorítás ellen, amelyről most vitázott az Országgyűlés. (Jakab Péter a parlamenti vitában bele is ült Orbán Viktor üres székébe.)