Stohl András: "az, hogy a hallgatók kiállnak magukért, példamutató!"

„Nekem azért is oda kellett állnom, hogy a régi tanáraimat és azt a fajta képzést óvjam.

Le a kalappal, Zrínyisek! Az erősködő az erőből ért! – Magyar népmese a Döbrögi-félékről

A sok rossz hangulatú, nyomasztó, kiábrándító végkifejletű hír után, amikor hagyta magát a józan ész - képzettségtől teljesen függetlenül - leszalámizni a regnáló bárdja alatt, egy maroknyi csapat egy kiváló emberért kiállt és rengetegen csatlakoztak.

Trócsányi László kiállt a magyar igazságszolgáltatás függetlensége mellett a Die Pressében

Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter kiállt a magyar igazságszolgáltatás függetlensége mellett a Die Presse című osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjújában.

Fidesz: a kormány kiáll a világ magyarságáért

A Fidesz szerint a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívása is azt bizonyítja, hogy a kormány kiáll a világ magyarságáért.

Kiállás a Heti Válaszért! - Városi Kurír

A Heti Válasz is áldozatul esett az orbáni médiabeszántásnak.

Kiáll az MTA a CEU mellett

A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése azt kéri a kormánytól, hogy tegye lehetővé a CEU további zavartalan működését Budapesten.

Üres publikációval állt ki a CEU mellett két tudós

Ezzel mutatták meg, hogy mi történik, ha nem védik meg az egyetemek autonómiáját.